Világosan látszik, hogy a 2004-ben csatlakozott országokra vonatkozó munkaerő-piaci korlátozás időszakának lejártával átszakadt a gát; a vendégmunkások milliós nagyságrendben jelentek meg a nyugati piacokon, és immár fontos társadalomalakító szerepük van. A késleltető korlátozás tehát csak eltolta a problémát a jövőbe, ami egyszerre csak elérkezett. Fáj ez mindenkinek: a nyugati szociális ellátórendszernek és Kelet-Európának is, mert az innen tudást és kétkezi munkát adó milliók most sértve érezhetik magukat. Mégsem kellünk? – tehetik fel a kérdést.
A pokrócba csomagolt hatalmas gönc tartalmát David Cameron terítette ki, de nyilvánvaló, hogy Merkel fogja szétválogatni a portékát. Németország még évtizedekig hordozni fogja az egyesítés gazdasági nyűgét, ám máris sikertörténetként vonultatta be a lépést a történelembe. Van egy kis gyakorlatuk a kérdésben. A szabad munkaerő-áramlás – mint az unió egyik alappillére – már csak a csalódás, meghasonlás elkerülése miatt is sikertörténetként kellene, hogy megmaradjon. A legújabb kori német történet ebben nagy segítséget adhat. De még ha Merkel veszi is kézbe a problémahalmazt, hosszú folyamatra kell számítani.
A vasárnap este Londonba tartó repülőjáraton a hétfő hajnali műszakkezdés előtt alaposan elgondolkodhatunk azon, mennyire rossz nekünk, magyaroknak Cameron munkapiaci elgondolása. Több százezer Nagy-Britanniában dolgozó magyarnak – közülük nem mind hiányszakmákban működő orvos és IT-szakember – válna bizonytalanabbá az élete, hiszen állásvesztés esetén ott állna előttük a hazatérés lehetősége. Mert ahogy kimenni is csak biztos állásajánlattal, netalán aláírt szerződéssel érdemes, visszajönni is így kellene. Ráadásul magyar fül számára egyenesen cinikusan hangozhat a brit kormányfőnek az a kijelentése, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az új tagországokra, amíg azok nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.
A többsebességű Európa képe ezzel megint előkerült, amiből az unió keleti fele eddig csak annyit érezhetett, hogy amit szabad a fejlett Nyugatnak, azt nem szabad nekünk. Nagy kár, hogy a kérdés egy időben kerül a brit választópolgárok elé az illegális bevándorlás egyre aggasztóbb jelenségével. Camerontól azt hallhattuk, hogy az illegális munka ezentúl büntetőjogi kategória lesz. Hogy eddig nem volt így, az a brit jogrendszert, de legalábbis a jogalkalmazókat minősíti. Maradt tehát még odahaza is feladat.
