A hajó ahhoz a nemzetközi flottához tartozik, amely a líbiai partok közelében migránsokat mentett a csempészek vízi járműveiről. Ez az egyetlen közlés az Európát célba vevő menekültekkel kapcsolatos hírfolyamból is pontosan érzékelteti, miféle kihívással szembesül az unió és benne a szárazföldi migráció kedvelt útvonalán fekvő Magyarország. A probléma összeurópai, ezért arra kell törekedni, hogy a megoldási javaslat is az legyen. Ami nyilvánvalóan nem az Európai Bizottság által szorgalmazott kvótarendszer lesz, hanem az, amiben a tagállamok vezetői meg tudnak állapodni. Már ha képesek rá.
Álláspontunk szerint a nagyvonalú, liberális menekült-, bevándorláspolitika immár nem járható út Európában. Jelen pillanatban nem elsősorban hazánk – hiszen nem vagyunk célország, ezért (még) nem tartózkodik elviselhetetlen számú migráns nálunk –, hanem Dél- és Nyugat-Európa miatt, ahol sok helyen már-már kezelhetetlen konfliktusok forrása a saját életmódjához ragaszkodó bevándorlótömeg jelenléte. Nem véletlen, hogy nemcsak a magyar miniszterelnök, hanem nyugati kollégái is kimondták már: a multikulturális modell megbukott. Az már a hazai szellemi közeg sivárságát, a fogalmak használatával való tudatos vagy tudatlanságból fakadó visszaélést példázza, hogy némelyek Szent Istvántól kezdve a történelmi Magyarország ezer évét a London egyes kerületeiben az iszlám törvénykezés, a saría megjelenésével járó modern jelenséggel, a multikulturalizmussal rokonítják.
Ha sikerülne közös uniós álláspontot kialakítani az ügyben, Magyarország jelentős segítségre számíthat körvonalazódó terve, a sajtó beszámolói szerint ma könnyen átjárható déli határvonala megerősítésének végrehajtásában. Amerikai módra kerítést nyilván nem építhetünk, de a schengeni határ mégiscsak az illegális bevándorlás megfékezését szolgálná, védelmet nyújtva a többi uniós országnak is. Ideje egész Európának őszintén beszélnie a kérdésről, egyértelmű üzenetet küldve a bebocsáttatásban reménykedőknek: a legszigorúbban vett háborús vagy politikai menedékkérőkön kívül nagy számban nem tud már befogadni migránsokat. Magyarországnak pedig azt kell képviselnie, hogy az unión belüli, honfitársaink százezreit is érintő munkaerő-áramlás ügyét szigorúan elkülönítsék a külső bevándorlásétól.
Sokszor hallani: arra kell törekedni, hogy a bevándorolni szándékozók a lakóhelyükön boldoguljanak. Ez azonban csak akkor több jámbor vagy inkább álszent óhajnál, ha az EU és általában a fejlett országok nagyságrenddel többet áldoznak a világ nyomorultabb felének megsegítésére. Mielőtt persze ezzel megnyugtatnánk háborgó lelkiismeretünket, jó, ha tudjuk: optimális esetben is évtizedeket vesz igénybe ezeknek a térségeknek élhető vidékké tétele. A migráció fő kiváltó oka csak hosszú távon számolható fel. Az erre tett erőfeszítések nélkül a bevándorláspolitika szigorítása csak Európa önzésének, a keresztény értékek újbóli megtagadásának lesz a szimbóluma.
Az ügy komolyságához mérten érdemes szemlélni a bevándorlók ellen felesleges indulatokat gerjesztő, baráti zsebeket tömködő itthoni kormányzati kampányt, illetve az arra válaszul született infantilis plakáttépő ellenzéki akciózást. Cirkusz ez a javából. Konzultáció nélkül is világos, hogy Magyarországnak érdeke a szabályok szigorítása, mert a rajta keresztül az EU-ba érkezőket előbb-utóbb visszaküldik hozzánk a gazdagabb, a saját érdekeiket szívfájdalom nélkül mások rovására is érvényesítő tagállamok.
