Egy tőzsdekrach tanulságai

Az állam valószínűleg ismét közbelép, ám a lakosság bizalmát már sokkal nehezebb lesz visszaszerezni.

Zuhanórepülést mutattak tegnap a kínai tőzsdék, egyetlen nap alatt nyolc (!) százalék tűnt el a jegyzett vállalatok értékéből, ami egy hónapon belül immár a második tőzsdekrach. Több ezer milliárd dollár úszott el, és a vagyonokkal együtt a bizalom is megcsappant.

A három kínai börze együttesen a világ második legnagyobb tőzsdéjének számít, de a történet számunkra nem ezért lehet tanulságos. A kínai részvénypiac egy év alatt több mint a duplájára nőtt, ami önmagában is mutatja: újabb globális pénzügyi játszma zajlik a háttérben, a pénzvilág urai szemlátomást nem tanultak a 2008-as válságból.

A kapzsiság nem ismer sem földrajzi és mennyiségi határokat, sem a gazdasági modellek különbségét. A Kun Mediátort vezető Marcsika ugyanarra a pénzéhségre számíthatott, ami a kölcsönökből (!) részvényt vásárló kínai kisemberek tömegeit is mozgatta. Ismét (hányadszorra?) bebizonyosodott, hogy a hétköznapi emberek nem értenek a részvényvásárláshoz, nem ez a szakmájuk. Könnyen manipulálhatók, mivel a pénzügyi ismereteik korlátozottak – erős eufemizmussal fogalmazva. Ám a valódi teljesítménytől elszakadó piaci árak előbb-utóbb pénzügyi lufivá nőnek és kipukkannak, a piramisjátékok pedig véget érnek.

Míg a forint-milliárdokkal köddé váló hazai csalók a hozzájuk bizalommal és nagy reményekkel forduló befektetők pénzéből fizettek a mesés „hozamokat”, addig a kínai tőzsdéket a nem létező rekordprofiton nyerészkedő kisbefektetők húzták egyre feljebb. Háttérben az állam támogatásával, amely gyakorlatilag Patyomkin-faluként használja a tőzsdéket. Nyilvánvalóan nem teljesíthetett az összes kínai (állami) nagyvállalat egy év leforgása alatt 120-150 százalékkal jobban, de kétségtelenül jól festettek a felfelé ívelő tőzsdeindexek a pártértekezleteken.

Az államszocialista és a kapitalista berendezkedés közötti különbségét tegnap egyetlen számban ki lehetett fejezni: míg a kínai befektetőknek fenntartott (vagyis központilag manipulálható) sanghaji és sencseni tőzsdék 9-10 százalékot zuhantak, addig a külföldiek számára is nyitott Hongkongban csak háromszázalékos volt az esés. A gyorsan fejlődő, hatalmas kínai gazdaságban lévő repedéseket láthattuk egy pillanatra: a jövedelmi egyenlőtlenségeket és a társadalombiztosítási rendszer hiányosságait, amelyek törvényszerűen buborékokhoz majd összeomláshoz vezettek.

A növekedés oltárán a pártvezetés feláldozta a szociális ellátórendszert (nyugdíj, egészségbiztosítás), a lakosság ezért továbbra is csak saját megtakarításaira hagyatkozhat, amit érthetően szeretne minél jobban fialtatni. A féket már rég be kellett volna húzni, ehelyett a pártelit végignézte az ingatlanpiaci lufi fújását, a szellemvárosok kialakulását, mert növelték a GDP-t, és átmenetileg munkát adtak a városokba költözők millióinak. Az állam valószínűleg ismét közbelép és elsimítja a mostani hullámokat, ám a lakosság bizalmát már sokkal nehezebb lesz visszaszerezni. Az örök életű kapzsiság mellett a tőzsdekrach másik tanulsága ugyanis a könnyen elveszíthető bizalom.

A magyar lakosság kezében lévő államkötvények aránya négy év alatt megnégyszereződött, ami egyértelműen a bizalom jele. A 2010-es gazdasági fordulatot hitelesnek ítélték, ezért nem pusztán a magas kamatok, hanem a kiszámíthatóság és a biztonság miatt döntöttek az államkötvények mellett. Amikor az akkori gazdasági vezetés óriási nehézségek árán kitette a valutaalap szűrét, megértették, hogy annál sebezhetőbb egy ország, minél inkább a külföldi befektetők hangulatától függ. Ma már több mint 3000 milliárd forintnyi államkötvényt birtokol a lakosság.

Erre a bizalomra azonban nagyon kell vigyázni.