Gyakran elhangzik, hogy a déli határon épülő kerítés nem oldja meg a menekültkérdést, a kormány által modern kori népvándorlásnak nevezett bevándorlás problémáját. Nem túl elmés, nem túl mély megállapítás. Azt, hogy a rohamtempóban készülő, végleges formáját várhatóan november végére elnyerő határzár mire lesz pontosan jó, mennyiben enyhíti az országra nehezedő migrációs nyomást, idővel megtudjuk. De a legjobb esetben is csak elviselhetőbbé tud tenni egy helyzetet, megoldani semmiképp. Lehet, hogy végül másfele tereli az áradatot, de laikusként úgy vélem, a kerítés is csak szoros ellenőrzéssel, a határőrizet egyéb eszközökkel történő megerősítésével nyújt valódi védelmet, s ezt az unió is támogathatja.
Nehéz belátni, de néha a legrosszabb elkerülése, elhárítása a legtöbb, amit a politika megtehet. Amit például a Tarlós István vezette főváros a tranzitzónák kijelölésével és kialakításával tesz, ésszerű és emberséges kezelése a helyzetnek. Emberi körülményeket igyekszik biztosítani az átutazóknak, egyúttal elviselhetővé tenni a migránsokkal való átmeneti, kényszerű együttélést a befogadó közösség számára. Budapest ennél többet nem is ígérhet; a menekültáradat Európát súlyos kihívás elé állító problémáját nem a Keleti pályaudvaron fogják megoldani.
És kerítés ide, szigorúbb bevándorlási szabályok oda, nem is a magyar–szerb határon. Nyilvánvaló, hogy ennyi messziről érkezett ember menedékkérelmének érdemi elbírálása lehetetlen az uniós normákat követve, különösen akkor, ha az érintettek tömegesen hagyják hátra okmányaikat. Újra kell írni a vonatkozó európai uniós jogszabályokat; ezért kellene lobbiznia a tagországoknál a magyar diplomáciának, elkerülve a Brüsszellel folytatott meddő huzavonát. Ez nem is látszik esélytelennek, hiszen a helyzet tarthatatlanságára egyre több érintett ország vezetői hívják fel a figyelmet, s uniós tisztségviselők is együtt emlegetik már hazánkat Olaszországgal a migrációs hullám „frontállamaként”.
A magyar és egyre inkább az összeurópai közvélemény is szigorúbb bevándorlási politikát sürget, ami egyebek mellett egyet jelenthet a schengeni határok megerősítésével. (Ennek alternatívája a bevándorlókat egymásnak oda-vissza küldözgető, a belső határokat újra életre keltő, a közös szabályokat önkényesen értelmező, kooperáció helyett a nyers tagállami önzés terepévé váló unió.) A közvélekedés költséges konzultációk nélkül is kitapintható. A kormány nemzeti konzultációra hivatkozó politikájának hitelességét gyengíti, hogy az érintett települések előzetes megkérdezése nélkül jelölnek ki új befogadóállomásokat a migránsoknak. A helybeliek jellemzően úgy reagálnak a tervre, ahogy azt a plakátkampány is sugallta nekik. Az persze világos, hogy a kormánynak valahogy kezelnie kell a tömeges bevándorlás ügyét, amely roppant terhet ró a hazai intézményrendszerre. Összeurópai, sőt globális feladat a kontinensünket célba vevő, sokak szerint tudatosan, ártó szándékkal szervezett migránsáradat megállítása, amelynek keretében totális háborút kell indítani az embercsempészek ellen.
