Ha most a testnevelésen belül jön a labdarúgás, jöjjön a többi csapatsportág is, ahol ennek megvan a feltétele. Kell pálya, télen terem, szükség van megfelelő oktatóra, de itt nem szabad szerepet téveszteni: a jövő magyar futball- vagy kosarassztárjait nem az iskolák nevelik majd ki. A lényeg az, hogy a gyerekek megszeressék, tanulják a mozgást, szélesedjen előttük a választék, és aki igazán tehetséges, és kedvet érez a versenysporthoz, az elmegy egy klubhoz, ahol már arra képzett szakemberek kezei között pallérozódva lehetnek a jövő olimpiáinak vagy világbajnokságainak a magyar reménységei. Aki nem jut el idáig, legfeljebb egészséges ember lesz, akinek a mozgás az élete részévé válik, ami nem is kevés. És mert készségről, illetve képességekről van szó, muszáj olyan értékelési rendszert kidolgozni, amely nem büntet, ha valaki nem tudja bal külsővel a hosszú felsőbe csavarni a labdát, hanem arra ösztökél, hogy a gyereknek holnap is kedve legyen sportolni.
Ami pedig a tanterv egyes részeit illeti, nem ártana azokat alaposan átgondolni. Nyolc-tíz éves fiúkat és lányokat taktikával terhelni – Talleyrand-nal élve – több mint bűn, hiba. A gyerekeket az önfeledt játék örömétől megfosztva csak olyan ember tanítja a szervezett védekezést és a tolódást, aki örökre el akarja venni a kedvüket nemcsak a futballtól, hanem magától az élettől is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!