A minap eszembe jutott egykori gyermekkori barátom, a „bikkfafejű” Tóbiás. Azért neveztük így, mert az általa kitalált „játékban” hiába esett el, újra és újra felállt, csak azért, hogy fejével megint ellenfele gyomrának rohanjon. Rendszerint csak akkor adta fel, amikor behúztak neki. Sokszor úgy viselkedik a kormány is, mint egy óvodás, aki színházasdit játszik.
A mostani állami földráverések ügyében azzal kezdődött az első felvonás, hogy a széles körű tiltakozás ellenére is belekezdett a kormány az aukciókba. „Nem baj, ha sokan tiltakoznak, nem baj, ha nincsenek garanciák, addig adjuk, amíg tudjuk, mindegy is, kinek!” Körülbelül ezt az üzenetet hallhatta meg a kívülálló a földeladások körüli hangzavarból. A hivatalos kommunikáció szerint persze a helyi gazdálkodóknak akarják adni a magyar földet – de ebben sokan kételkedtek és kételkednek ma is. Az agrárvilágot kívülről szemlélőnek – mivel nem ért hozzá – legfeljebb érzelmi kötődése van a magyar földhöz. A sokat emlegetett kisebb gazda ugyanakkor „belülről” látja, hogy neki esélye sincs jelentősebb földterületet szerezni a tőkeerős nagyobbak ellenében. Ráadásul a nagyobb gazdához hasonlóan, nem biztos, hogy ujjat akar húzni a jelenlegi – esetleg még hatalmasabb – bérlővel. Hiszen talán belőle is él, üzletel vele. A mezőgazdaságban ezt integrációnak hívják.
Aki nem fél licitálni, az a spekuláns, a stróman, a mostani bérlő és a „csókos”. Utóbbi persze bérlővé is válhatott az elmúlt egy-két évben. Csak az nem mindegy, hogy mikortól. Amennyiben már most is bérli az eladásra kínált földet, nagy eséllyel jól jár vele, ha megveszi. Ha csak évek múlva kezdődne a bérlete – vannak ilyenek szép számmal –, rosszul érintheti, hogy a most folyó licit nyomán az állam esetleg másnak adja el azt a földet, aminek a leendő művelési joga elvileg az övé. Ha pedig a „csókos” nem vált bérlővé, most úgy válhat földbirtokossá, hogy a földjét még évtizedekig nem is használhatja. Ilyenek miatt kezdődött a földharc második fejezete, ami a földbérleti díjakról szól.
Mert nagyon nem mindegy, hogy egy haszonbérlő mennyi bérleti díjat fizet, mint ahogy az sem, hogy egy tulajdonosnak mennyi bérleti díjat fizetnek. Csak a tulajdonos államnak volt mindegy annak idején, mennyi pénzt kér földjei használatáért cserébe. A legextrémebb példákat most ne is említsük ennek kapcsán, a lényeg, hogy mindegyik nagy politikai oldal sáros ebben az ügyben. Ezért is volt visszás, hogy most úgy próbált módosítani a kormány, hogy az eladott állami földek új tulajdonosa akkor is felemelhesse a bérleti díjat, ha a bérlőnek amúgy húsz vagy harminc év múlva lejáró szerződése van arról, mennyit kell fizetnie. Az indítvány egyébként el is bukott azon, hogy már nincs meg a kétharmad.
És most következik a harmadik, utolsó felvonás, ami látványos végkifejlettel kecsegtet. A földárverések annak ellenére folytatódnak, hogy nagy a jogi bizonytalanság. Több esetben bebizonyosodott, hogy az árverésre kijelölt földekre vonatkozó földhivatali adatokkal nem egyeznek az árverési hirdetményekben közölt információk, ráadásul a kormány újra megpróbálja emelni a bérleti díjakat, azzal a csavarral, hogy azokat közben egységesítené is.
Csakhogy mindeközben bekövetkezett az, ami miatt ez az egész új földosztás a kormánynak annyira sürgető volt: az Európai Bizottság a termőföldek forgalmáról szóló törvény módosítását kérte, ellenkező esetben kötelezettségszegési eljárást helyezett kilátásba. A módosítás előreláthatóan érinteni fogja a jogi személyek termőföld-vásárlási lehetőségét. A jövőben tehát nagy valószínűséggel cég is vehet majd termőföldet Magyarországon. Ahogy ma már helyben lakó külföldi is.
