S hogy az egészségügyből is hozzunk példát: a Szent Imre kórházból csapatosan távozó aneszteziológusok bruttó átlagfizetése a szakmai területért felelős orvos igazgatóhelyettes szerint az őszi emelés után közel egymillió forint volt. Az egyik távozó orvos ugyanakkor bruttó félmillióról beszélt, amelyet ügyeleti pótlékokkal egészítettek ki. Azért egyik sem rossz fizetés. A csoportos eltávozás okai alighanem abban keresendők, hogy az uniós országokban ennél sokkal többet keresnek.
A rosszul fizetett egyetemi tanársegédek ügyét az altatóorvosok csoportos felmondásától ezért elválasztanám. A tanársegédek és adjunktusok arcpirítóan alacsony fizetése abból a Kádár-korból megörökölt tévképzetből származik, hogy a magyar felsőoktatás színvonalát hermetikusan el lehet választani a jövő értelmiségének magas szintű képzésétől. Az altatóorvosok ügye viszont kemény tanulság: a kereslet, a gazdag országok egészségügyi munkaerő-szükséglete könnyen felboríthatja kórházaink normális működését. Egy barátom szerint a poklot nem az Isteni színjátékból kell elképzelni, hanem a János kórház traumatológiáján tapasztaltak alapján.
A mai döntéshozóknak elsősorban az értelmiségi munkához való viszonyukat, az értelmiségi létről alkotott elképzeléseiket kellene újragondolni. A realitás talaján.
