A sportvilágnak idén azzal kellett szembesülnie, hogy alighanem már a 2006-os vb sem úgy talált gazdára, ahogy kellett volna: a németek precizitása, kifogástalan stadionjai is biztos sokat számítottak, ám a vb szervezőbizottsága a Spiegel vádja szerint szavazatokat vásárolt. 2005-ben pedig átutalt a FIFA-nak 6,7 millió eurót, az okát nem tudja kellőképpen megmagyarázni.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnöke a hét elején hazánkban járt, és újságírói kérésre arról is beszélt, miért bukott el Hamburg olimpiai pályázata a 2024-es játékokra. Mint elismerte, a 2006-os futball-vb-vel kapcsolatos vádak és tények szerepet játszottak a németek bizalmának megrendülésében, a népszavazás sikertelenségében.
Budapest is meg akarja rendezni a 2024-es olimpiát, és ezt talán jól teszi. Látva a világ nagy sporteseményeinek hátterét, könnyű viszont az ellenzéknek azzal érvelnie, hogy ahol tízesével, százasával, ezresével röpködnek majd a forintmilliárdok, a pályamű elkészítésétől a városfejlesztésig, ott nagy az esély a korrupcióra. A Magyar Paralimpiai Bizottság pénzügyi botrányai arról tanúskodnak, hogy már milliós tételeknél is történhet visszaélés. A Magyar Olimpiai Bizottságnak, a városvezetésnek és a kormánynak különösen vigyáznia kell arra, hogy a kisebb kifizetések is jó helyre menjenek, így a nagyobb megrendeléseket az emberek bizalma kísérje. Ezért a bizalomért pedig még dolgozni kell.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!