Versenyfutás az idővel

A tét azonban ezúttal nem csupán Merkel, hanem Európa jövője is.

Aki csak a magyar kormánypárti médiumokat olvassa és hallgatja, ugyancsak meglepődhetett azon, hogy a patinás Time magazin a szabad világ kancellárjaként emlegetve, Angela Merkelt választotta az év emberének. Hogy éppen most valóban a német kancellár mutat-e irányt a világnak, erősen kérdéses, az amerikai lap választása azonban azt mindenképpen jelzi, hogy korai még temetni Merkelt. E jelölésben persze van egyfajta provokatív kihívás a félelemre alapozó populizmussal szemben, és mutatja azt is, hogy a politikailag korrekt, liberális gondolkodás érezhetően gyengül ugyan, ám nem veszett ki a világból. Más kérdés, hogy van-e értelme az ilyen ideológiai alapú vetélkedésnek, amikor az úgynevezett fejlett világ olyan komoly kihívásokkal szembesül, mint manapság. Mert nyilvánvalóvá vált, hogy az átgondolatlan nyugati nyitottság éppúgy nem működik, mint az ezzel szemben receptként ajánlott bezárkózás. Míg az egyik elképzelés zászlóvivője manapság Angela Merkel, addig a másiké Orbán Viktor. Ugyanabból a pártcsaládból jönnek, mégis két világot képviselnek, ami jelzi azt is, hogy gyorsan változó környezetünkben a törésvonalak is máshol húzódnak, mint régebben.

Olyannyira, hogy a menekültek kérdésében a német kereszténydemokraták mintegy 40 százaléka is más állásponton van, mint a CDU-t 15, az országot 10 éve irányító kancellár. Ez is mutatja, hogy Merkel elszámolta magát, és most kritikák özönével kénytelen szembesülni. Egyre többen bírálják a párton belül, és még inkább a bajor testvérpárt, a CSU soraiból. Ez a helyzet már 10 százalék körülire tornázta fel a jobboldali populisták, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt támogatottságát, határozottan támogatják ugyanakkor Merkelt koalíciós partnerei, a szociáldemokraták. A sajtóban Muttiként is emlegetett kancellár igazi szerencséje leginkább az, hogy nincs valódi alternatívája. Egyelőre még nem elég erősek a kereszténydemokraták tartományi vezetői, a 73 éves pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble pedig csak a végső esetben fordulna szembe Merkellel, míg a bajor Horst Seehoferrel szemben a többség még mindig inkább a jelenlegi kormányfőt választaná. Merkel pozíciói tehát korántsem olyan megkérdőjelezhetetlenek, mint akár egy éve, a bölcs hallgatás és a kivárás taktikája ezúttal nem működött, bukására azonban még korai lenne nagyobb összeget feltenni. Személyi kérdések nem szerepelnek pártja hét végén kezdődő kongresszusán sem, bár bírálói és védelmezői biztosan összecsapnak a gyűlésen, s a kritikák további kompromisszumokra késztethetik a kancellárt. Nem számít már tabunak, hogy Németország is megtelt, és lehetnek további szigorítások a határellenőrzésben. Merkel valójában az idővel fut versenyt, és arcának megőrzése mellett igyekszik kezelni a migránsválságot. Ha egy éven belül a helyzet konszolidálódik, akkor 2017-ben a kancellár újra megnyerheti a választást, míg ha tovább romlik a helyzet, aligha fog indulni.

A tét azonban ezúttal nem csupán Merkel, hanem Európa jövője is. Aligha lenne jó, ha az Európai Unió mozdonyának számító Németország teljesen elbizonytalanodna, mint ahogy az sem vinne előbbre, ha Berlin nem vonná le a tanulságokat a történtekből. A mozdony a kritikus pillanatokban viselkedjen mozdonyként, húzzon, ám ne éljen vissza erejével. S óriási a felelőssége is, mert az egész régió jövőjét veszélyezteti, ha rossz irányba indul, mint most. És persze a bírálók sem engedhetnek az olcsó populista késztetéseknek, nem drukkolhatnak Németország bukásának. Európának össze kell fognia, és képesnek kell lennie az önkorrekcióra, ha nem akar kiszállni a globális játszmákból.