Manapság sokan aggódnak a jogállamiság hazai állapota miatt. Ők úgy vélik, hogy a kormánypártok öntörvényű, arrogáns, gátlástalan és cinikus módszerekkel próbálják zsákmányként kezelni az ország vagyonát. Pedig Magyarországnak még sosem volt ennyire „jogszabály-orientált” kormánya. Elég csak Lázár János reakcióját megemlíteni, amikor a kopasz verőemberek népszavazási „incidenséről” kérdezték az újságírók. – Beadott valaki népszavazási kezdeményezést a vasárnapi nyitva tartásról, vagy sem? – kérdezett vissza a Miniszterelnökség első számú vezetője. – Igen – felelte a megszeppent újságíró. – Akkor mi a gond? – rögzítette a tényállást a kancelláriaminiszter.
És igaza van. A jog nem ismeri a kopasz, kigyúrt és primitív jelzőket, csakis a szikár tényeket, jogi aktusokat, paragrafusokat, illetve bekezdéseket. Ebbe a logikai menetbe illik a kormányzat azon reakciója is, amely alapján a postatörvényt és a jegybankról szóló jogszabályt módosította, mivel szerinte az általuk használt közpénz a kezük között átlényegülhet. A Magyar Posta esetében üzleti titkokra hivatkozva vonta ki a kormány az információs törvény hatálya alól a többségében állami tulajdonban lévő vállalat pénzügyi tevékenységét. Ez azonban nem igaz a Magyar Nemzeti Bankra (MNB), amelynek alapítványai közel 260 milliárd forint közpénzt kaptak az őket alapító jegybanktól, ám nincs két nemzeti bankja az országnak, azaz versenytársai sincsenek, még ha a közpénzek „átstrukturálása” igen divatos szokás lett a Fidesz köreiben. A kormány ügyvédei a jegybank jogértelmezési problémáját is orvosolták. Az új jogszabály úgy fogalmaz, hogy „a jegybank által létrehozott alapítványnál az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét, így ezen adatok nyilvánosságára nem az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény vonatkozna, hanem elegendő a közhasznú szervezetekre vonatkozó nyilvánossági szabályokat alkalmazni”.
E logika alapján adódik a kérdés: nevezhetjük-e például igazi államférfinak azt a politikust, aki elveszítette jellemének jellegét? Elítélhető-e akkor a korrupció, ha paragrafusok legalizálják a közpénzek magánzsebekbe történő terelgetését? Indokolt lehet-e az a közbeszerzés, amely leplezetlen szemtelenséggel van túlárazva? Nos, az ügyvédek pontosan tudják, hogyan válhat az igazság ellenkezőjéből igazság. Így lesz aztán adócsökkentés a megszorításból, a népszavazásból az, amit én akarok, a demokráciából pedig a kisebbség uralma. És nem kell jogásznak lenni, hogy kulináris élvezeteket okozzon a paragrafusba vésett szavak íze, amely az MNB esetében így hangzik: „elveszíti közvagyon jellegét.”
A többségükben keresztény-konzervatív gyökerű Bibó István Szakkollégium egykori diákjai is tudják, hogy sok múlhat egy „i” betűn. Nem mindegy, hogy homoiusziosz (Istenhez hasonló) vagy homousziosz (Istennel egylényegű), hiszen a negyedik században bő fél évszázadon keresztül két zsinat is vitatkozott ezen. (A két szó csak az „i” betűben tér el, jelentésében mégis ég és föld a különbség.) A nemzet bankjának vagyona közpénz. Ha azt egy saját maga által létrehozott alapítványnak átadja, ellopja, átstrukturálja, befekteti, elosztja vagy akár csak diszponálja, akkor az továbbra is közpénz marad, és még a közvagyon jellegét sem veszíti el. Mint ahogyan az sem mindegy, hogy jellegű vagy jellemű. E két szó is csak egyetlen betűben különbözik, mégis tökéletesen leírja a hazai közállapotokat, akarom mondani jogállapotokat.
