Vajon mit érezhetett a kerekes székbe kényszerült egykori kubai forradalmár, a „Comandante”, azaz Fidel Castro, amikor vasárnap Barack Obama személyében 88 év után megint hivatalban lévő amerikai elnök lépett kubai felségterületre? A sors különös szeszélye folytán nem neki, hanem öccsének, a júniusban 85 éves másik szakállas forradalmárnak, Raúl Castrónak jutott az a pár éve még büszkén elutasított, de most kifejezetten hasznos feladat: a washingtoni Capitolium havannai másában érdemi gazdasági tárgyalásokat folytathat az „északi szomszéd” jelenlegi vezetőjével.
Egyáltalán nem véletlen, hogy Obama most ellátogatott a 2008 óta óvatos gazdasági nyitásba kezdő és az 1959-ben győztes kubai forradalom óta egyre kevésbé kommunista szigetre. Ugyanis valóságos globális versenyfutás zajlik (nem csupán) Kuba piacáért, és az Egyesült Államok csak az egyik résztvevő. Ha Obamán múlik, rég feloldotta volna az 1962 februárjában a Kuba ellen hivatalosan is elrendelt teljes embargót, akárcsak az 1996-os Helms–Burton-törvényt. Ebben gátolja az amerikai törvényhozás két házának a demokraták számára most kedvezőtlen összetétele is, sőt a helyzet tovább romolhat a novemberi elnökválasztás után. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi felelőse majd két hete Havannában ugyancsak nyitott, és a kétoldalú politikai párbeszéd felújításáról állapodott meg vendéglátóival. A közeledésben lemaradt a majd húsz évig meghatározó spanyol diplomácia, és Párizs vette át szerepét, mivel Madridban hónapok óta nincs se kormány, se egyértelmű külpolitikai irányvonal. Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin 2014 nyarán engedte el a kubai adósság jelentős részét, és Kínával együtt kész megadni minden segítséget Kubának, akárcsak a térség egyre több országának.
Fidel súlyos betegsége miatt 2006 júliusának végén kis híján „idő előtt” távozott az élők sorából, és 2008-ban egészségi állapota miatt lemondott állam- és kormányfői, illetve pártfőtitkári posztjáról, azóta még több időt fordít emlékirataira. Nagy ritkán megjelenik a nyilvánosság előtt, időről időre érdekes vagy fontos elemzéseket közöl, kivonatokat adnak ki visszaemlékezéseiből. De azt már tudjuk, hogy 2012 februárjában – bő egy évvel a venezuelai Hugo Chávez, legfontosabb térségi szövetségese halála előtt – nem megtérése miatt találkozott a Kubába látogató XVI. Benedek pápával, hanem Obamának üzent. Békülni akar. De felmenti-e a történelem Fidel Castrót?
Egyre időszerűbb ez a kérdés történelmi, sőt aktuálpolitikai szempontból is, mivel inkább előbb, mint utóbb leáll mindkét Castro testvér biológiai órája, ahogy Washingtonban évtizedek óta remélik. Biztosra lehet venni, hogy az emlékiratain legalább tíz éve dolgozó volt forradalmár munkájában kulcsfontosságú szerepet tölt be az az állítólagos jelenet is, amikor 1956 októberében a Moncada laktanya ellen meghiúsult támadás után magabiztosan jelentette ki, hogy elítélheti a bíróság az államcsínykísérletéért, de az igazi ítéletet úgyis az utókor mondja ki. Castro végül is megmentette a szigetet az újabb amerikai uralomtól, de milyen áron? A „szigeterőd” hol szovjet, hol kínai vagy venezuelai stb. segítséggel tartotta magát, közben Fidel, majd Raúl vaskézzel fogta saját nélkülöző népét. Washingtonnak pedig csaknem 60 év után be kellett látnia, hogy bár 1898-ban a spanyoloktól könnyedén megszerezték a szigetet, az érettalma-effektus már nem működik a stratégiai szerepet jobban kihasználó Castro testvérpár ellen. Most döntetlen az állás, de bármikor fordulhat a kocka.
