Szerencsés Gyurka egy lusta disznó volt. Megvolt a magához való esze, ám „a dolgot nem szerette” – olvashatjuk Tamási Áron novellájában. Egyebek mellett ezt a rövid írást kellett elemeznie annak a mintegy 77 és fél ezer diáknak, aki hétfő reggel 8-kor megkezdte a középszintű magyarérettségi vizsgát. A feladatsor több részből állt, és a megkérdezett magyartanárok szerint nem állította lehetetlen küldetés elé a nebulókat. Kreativitás és fantázia kellett hozzá, éppúgy, mint Gyurkának, aki munka helyett is inkább álmodott – nagyot. Hallá álmodta magát, majd nyúllá, végül megpillantott egy gyönyörű fiatal lányt, fecskévé változott hát, és a vállára szállt. Olyan szépen dalolt, hogy a leány a kebelébe tette. De Gyurka ennél is tovább ment, „végső helyet keresett magának. Amikor azt megtalálta, lustán magára húzta takarónak a szerencsét és álmodozni kezdett.” És még most is ott álmodozik, hiszen „jobb helyet a földön nem is találhatott”.
Félelmetes cezúra az érettségi. Elválasztja az iskolák akolmeleg állandóságát a felnőttlét tágas bizonytalanságától. De jóval több is ennél, egy négy- (hat-, nyolc-) éves periódus lezárása, számadás a tudásról. A feladatsorok megoldása pedig nemcsak az érettségizőt, de az iskolát és a teljes oktatási rendszert is mérlegre teszi. Hiszen minden egyes vizsga rákérdez arra, megfelelően felkészítette-e a rendszer a tanulót.
A hétfőn kezdődött érettségi-időszak – amely során 112 ezren bizonyíthatják rátermettségüket – egy hosszúnak ígérkező csata tűzszünetében zajlik. Időhúzás, erőgyűjtés, ahogy tetszik. A kormány és a pedagógusok harca nem új keletű, ám az összeütközés tétje most talán komolyabb, mint korábban. Tartalmi és módszertani változtatásokra van szükség a köznevelési rendszerben – mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár áprilisban, jelezve, hogy a pedagógusok kritikája nem indokolatlan. Mindezt megtoldotta egy 100 milliárdos ígérettel – ennyivel több mehet jövőre közoktatásra. Ezzel talán kifogta a szelet a Tanítanék Mozgalomnak és a Pedagógusok Szakszervezetének a vitorlájából, de az intézkedés érdemi megoldást nem jelent a nyilvánvaló problémákra. Ahogy nem feltétlenül jelent megoldást a működésképtelen Klik átszervezése és az oktatási kerekasztal tárgyalásai sem. Tamásival szólva nem dolog, csak álmodozás.
A tanulók túlterheltek, a tanárok kezét megkötik, a tankönyvek – ha megérkeznek egyáltalán – sokszor silányak, az oktatás centralizált, a bérek alacsonyak, a tanárok minősítési rendszere átláthatatlan és így tovább – sorolják a köznevelés gondjait a pedagógusok hónapok óta. Ráadásul a kormány átalakítaná a szakképzések rendszerét is, úgynevezett szakgimnáziumokat hoznának létre, amelyekben a szaktárgyak mellett nem jutna hely a közismereti tananyagnak, így lassan eltűnhetnek az olyan tárgyak, mint a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz.
Az érettségi jelen pillanatban erről is szól. A gondokról. Még ha a padban idegeskedő vizsgázók nem gondolnak is rá, a tesztek, a feladatlapok szövegei túlmutatnak az ő egyéni nehézségeiken, és a köznevelés aktuális állapotáról festenek képet. Ez a kép pedig nem túl szívderítő. Az érettségi ráadásul eltart júniusig, ez idő alatt aligha jutnak dűlőre egymással a szemben álló felek. Nyáron még kevésbé, a következő tanév így ott kezdődik majd, ahol a mostani abbamaradt: a káoszban. Tamási novellájának hőse a munka elől az álmokhoz menekült, mégis meglelte a legjobb helyet a földön. Napjaink főszereplői, ám a kormány Szerencsés Gyurkái aligha számíthatnak ilyen befejezésre. Ha mernek is nagyot álmodni, hiába változnak fecskévé, nem akad, aki a kebelébe tegye őket. Egészen máshová kerülnek majd.
