Azokat a problémákat, amelyeket nagyrészt maga okozott. Mert – szemben a kormányzati kommunikációval – nem arról van szó, hogy a tanárok többet akarnak keresni, miközben kevesebbet dolgoznának. De nem is csupán a bürokrácia elképesztő mértékű növekedéséről, a tanítás körülményeinek fokozatos romlásáról. A probléma gyökerét Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere ragadta meg legjobban, aki egy interjúban arról beszélt: a kabinet ott követte el a legnagyobb hibát, hogy durván beavatkozott a pedagógusok szakmai kultúrájába. Ahol több évtizede a pályán lévő tanároknak kell bizonygatniuk magukról – portfólió fedőnéven –, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak, ott valami nagyon nincs rendben. Ahogy érthető a szakfelügyelet iránti igény is, de a túlzott központosítás következtében ebből csak a felügyelet maradt. Az iskolák teljes körű államosítása pedig épp ellenkezője annak, amit sokan a tiltakozásoktól reméltek; kérdés, erény-e a következetesség, ha a kormány a rossznak látszó úton megy végig következetesen.
Az iskolaév végeztével tehát sem a kormányzat, sem az érdekvédők nem mutathatják fel a győzelem V betűjét. Szeptemberben újrakezdik? Meglehet. De mindkét félnek gondolnia kell arra, hogy nem az ő győzelmük fontos ebben a történetben. Olyan kompromisszumra van szükség, amin a társadalom egésze nyerhet. Továbbá arra, hogy ne csak a viccbéli három érv szóljon amellett, hogy egy szépreményű fiatal a tanári pályát válassza.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!