Egyesélyes népszavazás

Ne szavazzanak igennel! Ez minden, amit jó szívvel, tiszta lelkiismerettel javasolhatunk a polgároknak.

Ne szavazzanak igennel! Ez minden, amit jó szívvel, tiszta lelkiismerettel javasolhatunk a polgároknak a holnapi népszavazással kapcsolatban, bár olvasóinkat aligha kell győzködnünk erről. Bármit is gondolunk a kormány kezdeményezéséről, a jogi háttérről, a referendumot felvezető kampányról, a feltett kérdésre – Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok kötelező betelepítését? – adott igen válasz rossz üzenet lenne a külvilág felé. Mi nem gondoljuk, hogy hazánk kompország lenne Nyugat és Kelet között, a nyugati demokratikus világ részeként tekintünk nemzetünkre, s Magyarország érdekének gondoljuk az uniós tagság fenntartását a belátható jövőben. Kritikus hívei vagyunk az Európai Uniónak, és elvetjük az Európai Egyesült Államok ötletét. Márpedig az igenek – amúgy valószínűtlen – többsége az utóbbi melletti állásfoglalás lenne. Lapunk alapítója, Pethő Sándor egy másik korban fogalmazta meg sokat idézett mondatát: a Magyar Nemzet küzd, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Ez a küzdelem ma sok mindent jelenthet, de azt semmiképp, hogy az állam, a közösség önként lemond a területét érintő bevándorlás szabályozásáról, ellenőrzéséről.

Mégsem gondoljuk, hogy a népszavazás a globalisták és a szuverenitáspártiak közötti erőpróbaként lenne leírható. Nem, mert ez csupán a kezdeményezés mögé könnyen felfesthető ideológiai háttér. Ha szuverenitásunk védelméről van szó, talán érdemesebb lenne például a terítéken lévő szabad kereskedelmi egyezményekre figyelnünk. Semmilyen külső kényszer nem volt, ami miatt a kormánynak ki kellett íratnia ezt a népszavazást. Továbbra is a Pethő Sándor-i hagyományt követve nézzük a dolgot magát: a vasárnapi referendum mögött vegytisztán belpolitikai, hatalomtechnikai megfontolások állnak, a politikai napirend uralásának, valamint az ország kínzó belső problémáiról, a kormány számára kellemetlen ügyekről való figyelemelterelésnek a szándéka. Illetve egy anyagi természetű ok: az adófizetők pénzének milliárdjaiból folytatott szünetmentes kampánnyal a kormánypárti média és a kormányközeli körök zsebét tömték ki.

Szerencsétlennek tartjuk, hogy a kormány képviselői nem nyilatkoztak világosan arról, milyen lépéseket terveznek a népszavazás után. Ennek lebegtetése alighanem összefügg azzal a szikár ténnyel, hogy a választópolgárok döntése és az annak nyomán lehetséges jogalkotási lépések – akár az alaptörvény módosítása – nem írják át az uniós jogot. Mintha a politikusok szeretnék a közvéleménnyel elfeledtetni, hogy európai uniós csatlakozásunkkal bizony a nemzeti szuverenitásunk egy részének gyakorlását átruháztuk közösségi szintre. Az EU működését szabályozó lisszaboni szerződést annak idején olvasatlanul szavazták meg a szocialista és a fideszes képviselők. Ha a miniszterelnök valójában az uniós szerződések módosításának kezdeményezésére kér felhatalmazást a néptől, ezt igazán elmondhatta volna, mi több, a kérdést is ennek megfelelően lehetett volna megfogalmazni.

– Vagy mi megyünk oda (segíteni), vagy ők jönnek ide (lakni) – írta a tavalyi migrációs válság kapcsán Lányi András (Tíz pont a bevándorlókról, Mandiner.hu). Mára a Fidesz vezetői is ezt ismételgetik. És valóban: hosszú távon a kezelhetetlen bevándorlási hullámnak csak akkor lehet gátat szabni, ha a konfliktusok gócpontjait számolják fel. Ehhez nagyon-nagyon sok pénz és globális cselekvés kell, elsősorban a nagyhatalmak együttműködése. Szíriát elnézve egyelőre nem áll jól a világ. Magyarország a maga globális léptékben szerény lehetőségeivel részese lehet a probléma kezelésének – az üldözött keresztények segítése például nem gúnyt, hanem támogatást érdemlő kezdeményezés –, a népszavazás aligha járul hozzá ehhez.

Bár az Európai Bizottság még erőltetné a menekültek kötelező elosztását, az unión belül a kvótarendszer a halálán van. A gyakorlatban sem működik, nincs mögötte egységes politikai akarat, hiszen a tagországok egy része ellenáll. Mindez nem kis részben Orbán Viktor és a magyar kormány sikere. A magyar kerítést uniós szinten régóta nem támadják, Angela Merkel sem beszél már mindenki előtt nyitott határokról, az EU és Törökország között született, egyelőre működő megállapodás pedig időt ad a külső határvédelem megerősítésére. A magyar embereknek tehát egy érvénytelen népszavazás esetén sem kell attól tartaniuk, hogy illegális bevándorlók tömege lepi el az országot, hacsak nem áll elő az a képtelen helyzet, hogy a kormány ilyesmihez kifejezetten hozzájárul. A kvótakampány hevében kormánypárti politikusok mégis abszurd állításokkal riogatták a választókat: segélymegvonást, kilakoltatást, települési szinten leboltolt betelepítést vizionáltak. Esélyt sem adtak a választók kiegyensúlyozott tájékozódására; e téren a Fidesz csak továbbfejlesztette azt, amit a szocialisták műveltek a NATO- és az EU-csatlakozásról szóló népszavazások idején. Az pedig egyenesen elkeserítő, hogy úgy jutunk el október 2-ig, hogy a nyilvánosság előtt nem folyt érdemi vita a voksolás témájáról, nem volt fóruma az álláspontok ütköztetésének.

Ha valaki nyugtalanul alszik a bevándorlás jelentette kihívástól, ha ettől félti gyermekei, unokái jövőjét, szavazzon holnap nemmel. Bármit is mond a balliberális ellenzék, nem az EU-ból való kilépéshez ad ezzel támogatást. Aki viszont úgy érzi, a népszavazáson csak sakkfigura lehet egy hatalmi játszmában, maradhat otthon, vagy szavazhat érvénytelenül. Világos üzenet ez a kormánynak, a magyar politikai elitnek. És nem szabad hinni a gyűlöletkórusnak: ettől senki nem lesz hazaáruló.

Bármit mond, bárhogy is emeli a tétet, a Fidesz nem tud veszíteni. Ugyan ki és mi veszélyezteti a nemek nagyarányú győzelmét?

###HIRDETES2###