Kiárusított ország

A hazai termőföld közel ötöde, úgy egymillió hektár juthatott főként osztrák, német és holland gazdákhoz.

Véget ért a kormány hazaáruló programja. Mármint szó szerint hazaáruló, magánkézbe került ugyanis a meghirdetett 290 ezer hektár állami föld hetven százaléka, ezentúl pedig már csak a 3 (esetleg 5) hektár alatti területekre lehet licitálni. Az ország kiárusításán sokat szörnyülködtünk már, a kormányintézkedés elszánt híveit mégis érdemes egy pillanatnyi játékra hívni, s azt kérni tőlük: gondoljanak bele, mit mondanának most, ha Gyurcsányék adták volna el a földeket, méghozzá részben saját haveri körüknek. Mit mondanának?

A kormány azzal védekezik, hogy senki sem vásárolhatott 300 hektárnál nagyobb területet, csakhogy a tilalom éppenséggel egy-egy személyre vonatkozott, vagyis a családon belül a gyerektől a nagymamáig mindenkinek a nevére be lehetett vásárolni. Már ha volt miből. Vagy ha ez sem bizonyult elegendőnek, jöhettek az ügyvédek, megbízottak, akik olykor-olykor botor módon elkotyogták az árveréseken, kinek a nevében jártak el. Akadt a megbízók között egy Lőrinc nevű is, Fejér megyéből. De a sajtó talált olyan személyt, aki stróman nélkül is bő tíz százalékkal túl tudta lépni a licitet, hol máshol, mint szint­úgy Fejér megyében – bár az illető budaörsi lakos. Ennyit arról az elvről, hogy „a föld azé legyen, aki megműveli: a helyben lakó magyar gazdáké”.

Az Orbán-kormány hatalomra lépése óta szorgalmazza, hogy a törvénytelenül külföldieknek átjátszott földek kerüljenek vissza magyar kézbe. Óriási terület, a hazai termőföld közel ötöde, úgy 1 millió hektár juthatott főként osztrák, német és holland gazdákhoz, befektetőkhöz, ám a strómanipar felszámolásával, a zsebszerződések feltárásával nem serénykedett annyira a kormány, mint a földeladással. (Sőt, ha kis számban is, de külföldiek is jutottak licit révén területhez.) Pedig elég ellátogatni Győr-Moson-Sopron vagy Vas megyébe és körbekérdezni a gazdákat, mekkora gond is valójában a rájuk két irányból, a külföldi és a hazai „új földesurak” felől is ható földszivattyú.

De a cinizmusnak nincs határa, az Országgyűlés tegnap még sikeresnek is minősítette a Földet a gazdáknak! nevű programot, amelyben átlagosan hektáronként 1,4 millió forintért leltek gazdára a területek.

Ám ez még nem minden! Megtörtént az, amitől a jóérzésű fideszes képviselők nyíltan vagy szűk körben többször óva intettek már: a befolyt összeget – dacolva a vonatkozó eredeti törvénnyel – nem is a mezőgazdaság fejlesztésére fordítják. Hanem az államadósság csökkentésére, ami – legalábbis így hallottuk eddig – egyébként is szépen halad. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tegnap úgy fogalmazott, hogy „az államadósság csökkentése mérsékli Magyarország sérülékenységét, egyúttal növeli pénzügyi stabilitását és gazdasági szuverenitását”. Ez szép gondolat, ám a kormányzati tájékoztatás arra nem tér ki, hogy az államadósságot így is részben trükkök révén csökkentették, már ha egyáltalán csökkentették. Mint azt lapunk megírta, az alaptörvény szerint ameddig az államadósság nem esik a hazai bruttó termék ötven százaléka alá, addig az államadósságnak kötelező módon csökkennie kell, kivéve, ha recesszió szorongatja a gazdaságot. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat azonban az Eximbankot is a kormányzati szektor részének tekinti, mint ahogyan az MNB-alapítványok kötvényvásárlásait is beszámítja az államadósságba, így pedig végeredményben 2015-re nemhogy csökkent, valójában valamelyest nőtt is az adósságráta. A számítási módszerrel lehet vitatkozni, ám tény: uniós tagságunkkal elfogadtuk, hogy az Eurostat adatai a mérvadók Brüsszel számára, illetve az is bizonyos, hogy az alapvetően az exportot segítő állami pénzintézet eredeti küldetéséhez semmilyen módon nem köthető beruházásokhoz (TV2 megvásárlása, Kopaszi-gát beépítése, vagyis Andy Vajna és Garancsi István üzleteihez) is hozzájárult.

Ezek fényében a „családi ezüst”, jelen esetben a magyar föld eladása és a befolyt pénz beforgatása az államadósságba – mint a nyugdíjvagyoné – értelmet nyer. Már amennyiben elhisszük a kormánynak, hogy a cél szentesíti az eszközt.