Kulturális nagyhatalom vagyunk – dobta be a szlogent december elején Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, s hogy fokozza a karácsony előtti bizakodó hangulatot, egy héttel később bejelentette: kulturális bérfejlesztési programot indít idén a kormány, amely az állami és önkormányzati fenntartású intézmények mintegy húszezer dolgozóját érinti. A jó hírt csöppet árnyalja, hogy utoljára tíz éve emelték a kulturális közalkalmazottak fizetését, s hogy – amint azt az államtitkár is elmondta – e szférából is megindult az elvándorlás. Hoppál egyik példája szerint többek között azért, mert a pedagógusok fizetése olyannyira csábító lett, hogy a zenekari muzsikusok sorban állnak a zenetanári állásokért. Én ugyan olyan zenetanárt ismerek, aki több ezer kilométerre vándorolt el Magyarországról, mert nem tudta kivárni a Kánaánt, mindenesetre az államtitkár két megnyilatkozása között érzek némi ellentmondást: milyen kulturális nagyhatalomról beszélhetünk, ha a szférában dolgozók közben elhagyják a pályát?
Kulturális életünkben vannak valóban fényes pillanatok, amikor akár olyan illúziókat is táplálhatunk magunkban, hogy versenyben vagyunk a nagy nyugat-európai városokkal. Múlt évben például egyetlen nagy zenekar sem került a megszűnés szélére – csak néhány folyóirat és kulturális intézmény zárta be kapuit –, időnként még világsztárok is adták egymásnak a kilincset. Öröm volt látni a Pompeji-kiállítást Szegeden vagy Picasso és Modigliani műveit Budapesten, ám hajmeresztő volt azzal szembesülni, hogy a Szépművészeti Múzeum remekműveit nemcsak az európai múzeumokba viszik, hanem azokból válogatva akár a „nem tudjuk kicsoda” Habony Árpád társasága is rendezhet privát tárlatot. De legalább a milliárdokkal megtámogatott ’56-os emlékév alkalmából születhetett egy felejthetetlen sláger, amely minden dalnál drágább lett nekünk – a tanulsága sem utolsó –, bár azóta sem értjük, mitől lett a kormánybiztos Schmidt Mária szemében bűnöző a 2000-ben elhunyt Pruck Pál, s mire fog elkölteni majdnem egymilliárdot a frissen alapított Kertész Imre Központ élén, ha Kertész hagyatéki tárgyalása még le sem zárult.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!