Akár még szórakoztató is lehetne az a fejetlenség, az a káosz, ami a baloldalon tapasztalható, feltéve, ha mondjuk egy brazil szappanoperát néznék. Hiszen hogyan is hirdetik ezeket a sokak által kedvelt műsorokat? Intrika, ármány, hazugság, cselszövés, titkok. Pontosan ezekkel a szavakkal írható le, amit ma az MSZP, a Demokratikus Koalíció, Botka László, Gyurcsány Ferenc vagy éppen – állítólag – Lengyel László művel. Csakhogy ez nem egy tévéműsor, amiről bárki bármikor elkapcsolhat. Ez ma a baloldali ellenzék.
Úgy indult, hogy – elszánva magát az évek óta várva várt nagy elhatározásra – Botka László Szegedről hirtelen úgy döntött, ő márpedig szívesen lenne a miniszterelnök-jelölt. De mert mindig van legalább egy de. Jelen esetben három is. Botka László azt mondta, hogy nem szeretne előválasztást. Ez rossz pont a Párbeszédnél, mert ők akarnak. Botka László azt is mondta, hogy közös listát szeretne. Ez az Együttnél rossz pont, mert ők külön akarnak indulni. Ha ez a két, leginkább csak Budapesten létező minipárt nem is számítana, a Demokratikus Koalíció a maga stabil öt százalék feletti támogatottságával már nem kerülhető meg. Márpedig Botka László azt is mondta, először határozottan, utána már kicsit árnyaltabban, hogy Gyurcsány Ferencből köszöni szépen, nem kér. Mondani persze bármit lehet, az MSZP meg is adta neki a lehetőséget: tárgyaljon, egyeztessen, beszélgessen, majd kiderül, mire jut.
És akkor robbant a hír: Gyurcsány Ferenc állítása szerint saját emberét, Niedermüller Pétert akarták ellene fordítani. Hamar kiderült, Lengyel László, a mostanában a nyilvánosság előtt keveset látott, Botka László céljainak megvalósításáért küzdő értelmiségi volt az a bizonyos „királycsináló”, aki mindezt megpróbálta. Legalábbis Gyurcsány Ferenc állítása szerint. Lengyel László persze mást mond; azt elismeri, hogy beszélt Niedermüller Péterrel, de a többi szerinte nem igaz. Azt azért sietett hozzátenni, hogy hosszú évek óta megvan a véleménye Gyurcsány Ferencről, akinek már nem kellene a közélet részének lennie.
Az már más lapra tartozik, hogy vajon Gyurcsány Ferenc mikor ismeri fel már végre, hogy az egész baloldal, az egész, ahogy fogalmazni szokott, demokratikus ellenzék, sőt, legyünk őszinték, az egész ország javára válna, ha eltűnne a politika színpadáról. Elég jól fizet az Altus, és biztosan sok intézendő ügy is van vele, nyilván lenne ott tennivaló. De Gyurcsány Ferenc volt, van és marad. Ezt ő mondta magáról, igaz, az idézet nem pontos, hiszen ő mindehhez hozzátette azt is, hogy Magyarország egyik vezetője. Ettől a megfogalmazástól mi azért eltekintenénk.
A baloldallal kapcsolatban valahol itt tartunk. Újra ugyanaz, mint négy évvel ezelőtt: osztozkodás, kiszorítás, egymás fúrása. Az talán még a kisebbik baj, hogy arról már keveset tudunk, hogyan képzelnék el az ország vezetését az olyan rogyásig hangoztatott és persze ettől még fontos alapelveken túl, mint a jogállam visszaállítása. A Fidesz is mindössze annyival tudott nyerni 2014-ben, hogy folytatjuk. De az már fontosabb kérdés, hogy ha véletlenül a baloldal kormányt tudna váltani – félretéve, hogy egyelőre ez egyetlen felmérés szerint sem tűnik reálisnak –, hogyan lennének képesek együttműködni, ennyi harag mellett közösen vezetni az országot. Valóban életszerű az, hogy Botka László kormányfő, míg Gyurcsány Ferenc minimum valamilyen miniszter? Ők sem gondolhatják ezt komolyan.
Ahhoz, hogy a baloldal egyáltalán labdába rúgjon 2018-ban, új szavazókat kellene szereznie. Ám ezzel a produkcióval még az is kétséges, hogy a korábbi szavazóit mozgósítani tudja. Nem csoda, hogy így mások is szemet vetnek rájuk.
Egyet biztosan állíthatunk. A baloldali érzelmű szavazók, de valójában az egész ország ennél sokkal többet érdemelne.
