Nem vállalt nagy kockázatot Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, amikor egy héttel ezelőtt a bizottsági meghallgatást követő zárszavában – még a plenáris ülés döntése előtt – megelőlegezte a monetáris tanácsi tagságot Parragh Biankának. A parlament ugyanis tegnap 110 kormánypárti szavazattal támogatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke feleségének kinevezését a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját irányító testületbe. A megbízás szakmai szempontból mindenképpen meglepő, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa azt a Cinkotai Jánost váltja, aki három évtizede foglalkozik monetáris problémákkal.
A mód, ahogyan Parragh Bianka bekerült a jegybanki testületbe, jól jellemzi a 2010-es kormányváltás után létrejött – a világháború előtti urambátyám-, majd az 1945 után kialakított elvtársi rendszerre emlékeztető – káderpolitikát, ahol a szakmaiságot minden esetben felülírja az éppen hatalmon lévőkhöz való lojalitás. Gondoljunk csak arra, hogy a Matolcsy–Szemerey unokatestvéri hálózat milyen könnyen jut pozícióhoz és pénzhez, amióta Matolcsy György beleült a jegybankelnöki székbe. A Szemerey Tamás tulajdonában lévő Növekedési Hitelbank például igencsak nagy szeletet szakított ki a jegybank nagyszabású növekedési hitelprogramjából, amelyből bőven jutott a rokonoknak, ismerősöknek. A Szemerey Szabolcs Matolcsy unokatestvér tulajdonában lévő, hárommillió forintos törzstőkéjű Szempont Consulting például 400 millió forintos kedvezményes hitelhez jutott. De a Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester férjeként is ismert üzletembert bízták meg a 267 milliárd forinttal kistafírozott jegybanki alapítványok által létrehozott Kecskeméti Duális Oktatási Zrt. vezetésével is. Egy másik Matolcsy rokon, Szemerey Gabriella alapítványi igazgatói tisztséget kapott, ráadásként pedig két alapítványi cégben tagja az igazgatóságnak. Sokaknak az is jogosan szúrja a szemét, hogy Matolcsy élettársa, Vajda Zita egy időben komoly fizetést kapott a jegybanktól, s az alapítványoknál is jutott neki szerep.
Miközben a rokonság betelepedett a jól fizető pozíciókba, valakinek dolgozni is kellett, Matolcsy nyilvánvalóan ezért vette körül magát valódi szakemberekkel. Közülük is kiemelkedik Nagy Márton alelnök, akinek nevéhez köthető – sok más program mellett – a növekedési hitelprogram kidolgozása. Egyes vélekedések szerint Nagy azért vesztett pozíciókat az utóbbi időben, mert vállalhatatlannak tartotta az alapítványok tevékenységét, s ezért kihátrált ottani tisztségéből.
De a lojalitás, sőt a szakmai tudás sem jelent garanciát semmire, főleg, amikor Orbán Viktor az oszd meg és uralkodj elvét vallja. Bár nyíltan nem nagyon konfrontálódnak, de köztudott, hogy a gazdaságpolitika két irányítója, a jegybankelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter között finoman szólva sincs meg az összhang. Vannak, akik egyenesen arról beszélnek, hogy csak a legszükségesebb esetben kommunikálnak egymással. Ám úgy tűnik, hogy a jegybankelnök és a gazdasági miniszter közötti versenyben az előbbi áll nyerésre, pedig az ötletelő Matolcsyval szemben jobb szakembernek tartják Varga Mihályt. Matolcsy erős pozícióját azonban magyarázhatja, hogy Orbán harcos stílusához jobban idomul Matolcsy csapongó egyénisége, illetve az, hogy szakmai érvekre hivatkozva nem nagyon mond ellent a miniszterelnöknek.
Pedig a történelmi tapasztalatok azt mutatják, nem szolgálja az ország javát, ha egy szűk érdekcsoport, az azt körüllengő korrupció határozza meg a fejlődés irányát ahelyett, hogy a nemzet érdekeit szem előtt tartva döntenének a fontos kérdésekben. Ezt már Móricz Zsigmond is megírta a Rokonokban, ahol a dzsentrivilág szereplői mind-mind egy nagy korrupció részesei voltak. A dzsentrivilág elmúlt, a korrupció viszont ma is velünk él.
