Miközben a rokonság betelepedett a jól fizető pozíciókba, valakinek dolgozni is kellett, Matolcsy nyilvánvalóan ezért vette körül magát valódi szakemberekkel. Közülük is kiemelkedik Nagy Márton alelnök, akinek nevéhez köthető – sok más program mellett – a növekedési hitelprogram kidolgozása. Egyes vélekedések szerint Nagy azért vesztett pozíciókat az utóbbi időben, mert vállalhatatlannak tartotta az alapítványok tevékenységét, s ezért kihátrált ottani tisztségéből.
De a lojalitás, sőt a szakmai tudás sem jelent garanciát semmire, főleg, amikor Orbán Viktor az oszd meg és uralkodj elvét vallja. Bár nyíltan nem nagyon konfrontálódnak, de köztudott, hogy a gazdaságpolitika két irányítója, a jegybankelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter között finoman szólva sincs meg az összhang. Vannak, akik egyenesen arról beszélnek, hogy csak a legszükségesebb esetben kommunikálnak egymással. Ám úgy tűnik, hogy a jegybankelnök és a gazdasági miniszter közötti versenyben az előbbi áll nyerésre, pedig az ötletelő Matolcsyval szemben jobb szakembernek tartják Varga Mihályt. Matolcsy erős pozícióját azonban magyarázhatja, hogy Orbán harcos stílusához jobban idomul Matolcsy csapongó egyénisége, illetve az, hogy szakmai érvekre hivatkozva nem nagyon mond ellent a miniszterelnöknek.
Pedig a történelmi tapasztalatok azt mutatják, nem szolgálja az ország javát, ha egy szűk érdekcsoport, az azt körüllengő korrupció határozza meg a fejlődés irányát ahelyett, hogy a nemzet érdekeit szem előtt tartva döntenének a fontos kérdésekben. Ezt már Móricz Zsigmond is megírta a Rokonokban, ahol a dzsentrivilág szereplői mind-mind egy nagy korrupció részesei voltak. A dzsentrivilág elmúlt, a korrupció viszont ma is velünk él.
