Farkas, a voksszállító

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hazai cigányság integrációja mindannyiunk érdeke lenne. Farkas Flórián mosdatása viszont csak a jelenlegi kormánypártoké.

Szilágyi Richárd
2017. 05. 29. 22:01

Saját szempontjukból persze nagyon is érthető a kormánypárti sajtó abbéli igyekezete, hogy tisztára mossák Orbán Viktor kedvenc roma politikusát még a 2018-as választások kampánya előtt. Nem lesz egyszerű dolguk, hosszú a Farkas-féle lista, amely a Híd a munka világába program gyanús pénzköltéseivel kezdődik. A 75 százalékban uniós forrásokból indult programban az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és az általa alapított foglalkoztatási szövetkezet nem a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használta fel a pénzt. Az eredetileg ötmilliárd forintos keretből jutott több száz milliós gellérthegyi irodaházra, piaci árnál drágább autóbérlésre és tagtoborzásra – cigány emberek foglalkoztatására viszont annál kevesebb.

Hiába indult adóhivatali nyomozás, hiába vizsgálódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ügyben, nem lett lényegi következménye a gyanús pénzköltéseknek. Sőt, miután a humántárca megállapította, hogy legalább tucatnyi szabálytalanságot követett el az ORÖ, már meg sem kísérelte lehívni az európai uniós forrást. Ez pedig azt jelentette, hogy a romák által addig elköltött 1,6 milliárd forintot az ORÖ-nek saját zsebből kellett volna visszafizetnie. Azért a feltételes mód, mert a kormány nagyvonalúságának köszönhetően ebből végül 1,3 milliárdot a költségvetésből pótoltak.

A Fidesz és a Lungo Drom együttműködése – ahogy Farkas a meghívóban fogalmazott – tizenhat éve töretlen. Azt már én teszem hozzá, hogy sajnos, mivel ebben a több mint másfél elpazarolt évtizedben továbbra sem sikerült előrelépni a cigányság integrációjában. Pedig ez mindannyiunk érdeke lenne. Farkas Flórián mosdatása viszont csak a jelenlegi kormánypártoké. A politikus ugyanis még mindig több roma voksot tud szállítani 2018-ban, mint amennyit elbuknak a botrányai miatt. A polgári Magyarországot évek óta politikai terméknek tekintő Fidesznek pedig csak ez számít.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.