A másik az, hogy nem lettünk volna szívesen a brit választópolgár helyében sem. A britek tavaly június óta a brexittel fekszenek és ébrednek, az ügyben mégsem történt előrelépés, ám annál több jóslat, számítás, céges előrejelzés látott napvilágot, hogy hogyan kell elképzelni a majdani jó világot, ahol már nem rángat zsinóron Brüsszel. A homályban Theresa May sem adott pontos eligazítást, sőt kiderült, jócskán „túltolta” a jövőbe látó pozitív jelzőket – erős és büszke Nagy-Britannia –, pedig nem is magyarországi kormányplakátról olvasta a szavakat. A politikai szerencse forgandó, ez most sokadszorra is bebizonyosodott. May megkapaszkodott, de ott lohol nyomában az ellenzék, és naponta fogja a fejéhez vágni, hogy az Európai Uniótól való durva elszakadás (hard brexit) útja nem járható. Közben a konzervatív szavazók már nemcsak akarják, hanem üvöltik a brexitet. Ám a kilépési tárgyalások kezdete a patthelyzet miatt még jobban kitolódik, immár eposzi méretűvé nagyítva a konzervatívok önmaguk előidézte kálváriáját.
A történések emellett azt mutatják, a britek komolyan veszik jövőjüket és az EU-val való további együttműködést. Ha csupán innen szemléljük a választást, Maynek egyetlenegy út maradt politikai túléléséhez, az, hogy nemzeti konszenzust teremtve vezesse ki országát az unióból. A francia és a szigetországi példa legalábbis megmutatta, nem feltétlenül unortodox módszerekkel kell nekiesni Brüsszelnek.
