Aki próbált mostanában burkolót, festőt vagy bármilyen szerelőt keríteni, megtapasztalhatta: szinte minden épkézláb mester Nyugat-Európában keresi a boldogulást. Persze mint minden nehézségnek, a szakemberhiánynak is nézhetjük a jó oldalát. Egyre többen döntenek úgy, hogy az apróbb felújításokat, javításokat a maguk erejéből oldják meg. Nem válik kárára senkinek, ha megtanulja, hogy néz ki belülről egy bojler, vagy hogyan kell szépen elsimítani a glettet. Daganatot azonban nem lehet csináld magad módszerrel diagnosztizálni.
Ma ismét olyan problémákkal kell szembesülnie a magyar egészségügynek, amilyeneket néhány évtizeddel ezelőtt látszólag már megoldottunk. Nincs elég háziorvos, és napról napra egyre több a gazdátlanul maradt praxis. Ráadásul főként azok a hátrányos helyzetű körzetek maradnak orvos nélkül, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk. Az Országos Alapellátási Intézet jelenleg 317 betöltetlen körzetet tart számon. Tavaly januárban még „csak” 238-at. A kormány a praxisok feltöltését egyebek mellett a letelepedési és a praxisjogvásárlási támogatással akarja elérni. Az orvosok több mint tízmillió forint támogatást kapnak, ha hajlandók elvállalni az évek óta betöltetlen helyeket. A program azonban egyelőre nem hozott áttörést. Hiába tűnik nagy pénznek a támogatás, a jelek szerint még így sem éri meg háziorvosként dolgozni.
Pedig ma már célirányos szakvizsgát sem követelnek meg a betöltetlen helyeket elvállalóktól. A más területen szakvizsgázottak is vállalhatnak ilyen praxist. A rendelés megkezdése után évekig dolgozhatnak háziorvosi vizsga nélkül, ugyanis öt évet kapnak a szükséges képesítés megszerzésére. Arról, hogy ez az engedmény valós megoldást jelent-e a problémára, megoszlanak a vélemények. Sokan gondolják úgy, hogy ez a módszer csak ront az ellátás minőségén. Persze az is igaz, a kevésbé képzett orvos is jobb, mint a nem létező.
Nem meglepő, hogy gazdag országoknak több jut egészségügyre, mint nekünk. Az mégis érthetetlen, hogy meg sem próbálunk lépést tartani velük. Az Eurostat a napokban közölt egy kimutatást arról, hogy az uniós államok mennyit költöttek egészségügyre 2015-ben. A kormány nem lehet büszke erre a listára. Hazánk a GDP 5,3 százalékát szánta a célra, ezzel az országok utolsó harmadában foglalt helyet. Még megrázóbb a kép, ha az egy főre vetített összeget nézzük: miközben az uniós átlag 2000 euró, nálunk ez az összeg a 600-at sem érte el. Nem is csoda, hogy az utolsók között voltunk. És a helyzet 2015 óta nem sokat változott.
Persze kis pénzből is lehetne eredményt felmutatni, ha okosan költenénk el azt, ami van. Csakhogy nálunk az irányzékkal is akad gond. Az egészségügy fejlesztésére fordított komoly beruházások, mint például a budapesti centrumkórházak, fontos kérdéseket vetnek fel. Az orvos- és szakdolgozóhiány ugyanis már most ellehetetleníti az intézmények működését. Ki dolgozik majd ezekben a kórházakban? A többiektől szívják el a munkaerőt? Az utóbbi időben több olyan hír is napvilágot látott, hogy a nyári szabadságolások vagy felmondások miatt néhány intézményben veszélybe került a betegellátás. Ezt persze hivatalosan egy kórház sem ismeri el. Mégis, júniusban a Nyírő Gyula Kórház volt kénytelen bezárni nyárra a belgyógyászati osztálya felét. És a hírek szerint az esztergomi Vaszary Kolos Kórház szülészeti osztálya is bajba kerülhet, ha nem találnak sürgősen szakembereket.
Az orvosok fizetésének megemelése jó döntés volt, talán lassította az elvándorlást. A többi egészségügyi dolgozó azonban kimaradt a szórásból. Pedig őket sem ártana visszatartani. Ráadásul az orvosok nemcsak azért döntenek a külföldre költözés mellett, mert ott többet lehet keresni, hanem azért is, mert elegük van a rettenetes körülményekből: a szegényes eszközparkból, az omladozó vakolatból és abból, hogy a fiatalok alig kapnak lehetőséget.
A lassan csöpögtetett forintok ezekre a bajokra nem nyújtanak gyógyírt.
