Orvoshiány miatt zárják be a Nyírő fél belgyógyászatát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Június 1. és augusztus 31. között az osztály 67 ágyából 32 lesz elérhetetlen. A belgyógyászat már pénteken üres volt.

Kuslits Szonja
2017. 06. 03. 4:22

Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke a témával kapcsolatban arról beszélt lapunknak: eddig sem volt példa nélküli, hogy a kórházak átcsábították magukhoz az orvosokat, nővéreket, és így az az intézmény, amelyik színvonalban és fizetésben nem tud elég versenyképes lenni, egyre nehezebb helyzetbe kerül. Jelenleg ennek is a betegek a legnagyobb vesztesei.

A rezidensek leterheltsége állandó probléma. A napokban például óriási botrányt váltott ki az is, hogy egy urológus rezidens az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban kért segítséget, mert a soproni kórházban a sürgősségi osztályon egyedül, szakorvosi felügyelet nélkül kellett ügyelnie. Hegedűs Zsolt ezzel kapcsolatban megjegyezte, nagyon is ismert ez a probléma; 15 évvel ezelőtt ő eladta a sürgősségi osztályra kiírt ügyeleteit, mert az első kettő után rájött, hogy ortopéd sebészként nem tudott volna úgy dolgozni egyedül a sürgősségi ügyeleten, ahogy az elvárható lenne. Ez ugyanis nincs a szakmai profiljában. Saját zsebből tízezer forintot fizetett egy ügyeletért egy olyan orvosnak, aki ezen a területen dolgozott. Szerinte ezt a módszert lelkiismereti okokból sokan most is alkalmazzák. – Ideje lenne szembenézni ezzel az évtizedes problémával – hangsúlyozta.

Probléma szerinte az is, hogy jelenleg nincsenek nyilvánosan elérhető betegelégedettségi adatok, nem tudni, hogy egy kórházban milyen minőségű az ellátás, és hogyan valósul meg a betegbiztonság. Nem látni például, hogy hány beteg halt meg az ellátást követő 30–90 napban, a sürgősségi osztályon hányan várakoztak, és mennyi ideig.

Az alelnök kitért arra is: átmeneti, hogy csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, és bár üdvözlendő a fizetések emelése, amennyiben nem látható egy hosszabb távú reform, a hálapénz megszűnése és az infrastruktúra javulása, sok, szakvizsgát szerzett fiatal dönt majd úgy, hogy inkább elhagyja az országot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.