Csakhogy a Strasbourghoz fordulók szerint a plénum a bíróságokra gondolt, amikor független szervezetet javasolt. Majtényi László nem lát észszerű indokot arra, hogy a kormány miért a NAIH-ot választotta, hiszen a hatóság nem tekinthető függetlennek. Az azt vezető Péterfalvi Attila viszont azzal érvel, hogy a nemzetbiztonsági ügyek mindig is kormányzati felelősségi körbe tartoztak.
Nem könnyű igazságot tenni. Akik azt gondolják, a kormány nem fog beleszólni a NAIH munkájába, úgy érezhetik, hogy a kritikusok a kákán is csomót keresnek. Akik viszont nem bíznak a kormányban, mert arra számítanak, hogy rátenyerel a hatóságra, azok joggal érezhetik úgy, hogy demokráciánk ismét belefutott egy tockosba. A magyar lakosság híresen bizalmatlan az állami szervekkel szemben, ezért nem csodálkoznék, ha jóval többen lennének azok, akiket aggasztanak a lehallgatások. Ők vélhetően akkor sem nyugodnának meg, ha a kabinetnek bíróságokhoz kellene folyamodnia engedélyért. Persze a kormány sem nagyon törte magát, hogy elnyerje a polgárok bizalmát. Az asztalról lesöpört ügyek ilyenkor ütnek vissza.
De nem szeretnék igazságtalan lenni. A szocialista kormányok alatt sem volt jobb a helyzet egy fikarcnyival sem. Nemegyszer fordult elő, hogy forrásunk addig nem mert beszélni, amíg be nem sétáltunk a susnyás közepébe. Az pedig a kényes információk átadásánál megszokott gyakorlat volt, hogy a telefonok akkumulátorait a beszélgetés előtt mindkét fél kivette a készülékéből. Akkor sem lehetett elég óvatos az ember. Mi változik?
