Sokkal inkább valóságos, hogy 1950 óta, amikor Észak-Korea a Szovjetunióval és Kínával a háta mögött agresszív, háborús kísérletet tett a félsziget egy zászló alatt történő egyesítésére, minden törekvése az, hogy önállóan elejét tudja venni egy kívülről rákényszerített rezsimváltásnak. Amikor 1991-ben a Szovjetunió széthullott, és az Egyesült Államok – a rezsim legfőbb ellensége – domináns szerephez jutott a világban, új lendületet kapott ez a politika. Ennek helyességét a tényleges amerikai katonai intervencionizmus, az erőszakos „demokráciaexport” lépései a Balkántól a Közel-Keletig csak még inkább igazolták a phenjani rezsim, a Kim-klán számára. Márpedig – bár változnak a világban a nemzeti szuverenitás megőrzésének súlypontjai, az ahhoz szükséges eszközök – jelenlegi tudásunk szerint azt az országot, amely interkontinentális ballisztikus rakétákkal célba juttatott nukleáris fegyverekkel bárkit pusztulással tud fenyegetni a világon, békén hagyják. Phenjan nemes egyszerűséggel ezt a célt tűzte ki maga elé, és minden jel arra utal, hogy el is éri.
Az Egyesült Államok számára pedig, amely ez ügyben legfontosabb két szövetségesét, Oroszországot és Kínát is elidegeníti magától, mindinkább szűkül a manőverezési tér. Rövidesen elérkezik a pillanat, amikor nem marad, csak két választása: a beletörődés, illetve egy rendkívül pusztító hagyományos-nukleáris konfliktusban az észak-koreai rezsim felszámolása.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!