Egyhangúlag bólintott kedden a magyar parlament az ukrán oktatási törvényt elítélő ötpárti határozati javaslatra. Az Országgyűlés megállapította: az ukrán törvényhozás által szeptember 5-én elfogadott jogszabály súlyosan korlátozza a kárpátaljai magyarság oktatási és anyanyelvhasználati jogait. A határozat szerint a törvény ahelyett, hogy – az európai normáknak megfelelően – bővítené-védené a kisebbségi jogokat, drasztikusan szűkít, bezárásra ítélve az ukrántól eltérő nyelven működő oktatási intézményeket. A képviselők felhívják Ukrajna „felelős vezetőit”, hogy tartsák tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság közös európai értékeit, amelyeket nyilatkozataikban mindeddig maguk is hangoztattak, és tartózkodjanak a jogszabály hatályba léptetésétől.
Az, hogy a határozat megszületett, és hogy mindenki megszavazta, jó hír. A rossz hír az, hogy Ukrajna „felelős vezetői” nem fognak tartózkodni a jogszabály hatályba léptetésétől. Jelen állás szerint semmi sem utal arra, hogy visszakozásra kényszerülhetnének.
Amibe Magyarország belebonyolódott ezen a vonalon, az az utóbbi idők legizgalmasabb politikai-diplomáciai erőpróbája. Nem konstruált-túlgondolt ál- és félvalóságok harcolnak ezúttal – mint napjaink kampányaiban sokszor –, hanem kőkemény érdekek állnak szemben. És úgy néz ki, ebben a csatában erős-befolyásos szövetségesekre nemigen számíthatunk. Innen szép nyerni, mint mondani szokás. Az új ukrán oktatási törvény egyébként rengeteg progresszív elemet, figyelemre méltó reformelképzelést tartalmaz. Ezek megvalósíthatósága felett is merenghetnénk – források továbbra sincsenek odaát semmire –, hogy miért nem teszünk így mégsem, azt nem kell túlmagyarázni: a hetedik paragrafus magyar szemszögből mindent felülír. Orosz, román, lengyel szemszögből nemkülönben. Az oroszokat végső soron kivehetjük az egyenletből, tekintve, hogy Ukrajna első számú mentorához, az Egyesült Államokhoz hasonlóan nekik is a feszültség szítása az érdekük, és nem az indulatok csillapítása. Lejátsszák ezt egymás között, ahogy eddig is.
