Az átalakuló világrend két trónkövetelője is megerősítette igényét az elmúlt napokban a globális vezető szerepre. Hszi Csin-ping a hatalmát bebetonozó pártkongresszuson jelentette be, hogy Kína új korszakba lépett, amely során központi szerepet kell játszania a világban, míg Vlagyimir Putyin a Valdaj klub éves találkozóján üzente meg mindenkinek, hogy Oroszország felelősséget érez a globális folyamatok alakulásáért, és egyenrangú partnerként részt kíván venni a nemzetközi viszonyok alakításában.
Peking hatalmi ambícióinak eddig is voltak jelei, még ha ezeket ennyire nyíltan nem is vállalta fel a kínai vezetés, s a tíz évvel ezelőtti híres müncheni beszéde óta Putyin is folyamatosan hangoztatja, hogy rossz útra terelte a világot az ügyek egyoldalú amerikai intézése.
Peking és Moszkva határozottsága saját erejük megérzésén kívül azzal is magyarázható, hogy az egypólusú világrend rogyadozik, a trón lényegében üres, hiszen Donald Trump is használná a globális befolyásban rejlő lehetőségeket, ám azt már túl drágának tartja, hogy Amerika felelősséget vállaljon az egész világért. Ebben a vákuumban jelennek meg az új trónkövetelők, mindenekelőtt a két eurázsiai hatalom. Méghozzá látszólag szoros szövetségben, hiszen az orosz és a kínai elnök néhány nap múlva a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) vietnami csúcstalálkozóján idén már harmadszor találkozik. Nem véletlenül, mert az Egyesült Államok vezette euroatlanti geopolitikai pólus legfőbb kihívójának a Kína és Oroszország körül formálódó eurázsiai szövetség tűnik.
A sárkány és a medve nagy barátsága azonban messze nem annyira egyértelmű, mint az első pillantásra látszik. Ez a partnerség kétségkívül nemcsak elnevezésében, de tartalmában is stratégiainak tekinthető, ám amennyire stratégiai, annyira aszimmetrikus. A különbség elsősorban a globális ambíciók mögött álló gazdasági erőben szembetűnő. Így aztán nem csoda, ha Moszkva kissé tart Peking ölelésétől, s az orosz sajtó időről időre felidézi a kínaiak fojtogató szibériai nyomulását. A nagy szomszédból érkezők turistaként ugyan egyelőre inkább Moszkvát szállták meg, amit már jelez, hogy a tájékoztató feliratok az angol mellett immár mandarin nyelven is megjelentek. Ennek az áradatnak az oroszok persze csak örülnek, mint ahogy egyelőre nem okoz problémát az sem, hogy a kínai cégek befektetnek az orosz energetikai iparban. Az már inkább okoz gondot, hogy Peking visszafogottan, szigorúan saját érdekeit követve enged teret az orosz földgáznak, s a kínai bankok sem rohantak a szankciók miatt tőkehiánytól szenvedő orosz vállalatok segítségére. Ettől azonban a két ország gazdasági kapcsolatai látványosan bővülnek, s immár nem az Európai Unióval, hanem Ázsiával bonyolódik az orosz külkereskedelmi forgalom nagyobbik része.
