Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Rég nem hallott mondat hagyta el a Fidesz elnökének száját, miután pártja kongresszusán újabb két évre megerősítették pozíciójában. A 2002-es vesztes választás kampányfinisében mondta ezt Orbán Viktor; aligha tévedek nagyot, ha azt feltételezem, a mostani Fidesz-kormány és az általa működtetett propagandagépezet tevékenységéről kevesen asszociálnak a szeretet és az összefogás fogalmaira. Bármennyire is kíméletlen politizálás jellemzi a Fideszt a számos jel szerint már-már a társadalmi békét veszélyeztető folyamatos ellenségképzés közben, egy vezető számára fontos, hogy ne csak a pillanatot uraló, hanem a jó, az erkölcsi igazság oldalán álló személyiségként mutassa magát a közönségnek. Amikor azonban a kormányfő azt fejtegette, hogy elutasítja az emberek faji vagy osztályalapon történő megkülönböztetését, eszünkbe juthattak a bevándorló- és Soros-ellenes hergelés keltette indulatok, az etnikai homogenitásról vagy a migránsmentes övezetről szóló mondatok.
A Fidesz tegnapi kongresszusa precízen megírt forgatókönyv szerint zajlott. A nem kormánypárti sajtótól lényegében elzárt tanácskozáson ismét pontosan annyi jelölt közül választhattak a küldöttek, ahány betöltendő poszt volt, Kövér László a lényegre tapintott a kevés spontán megnyilvánulás egyikeként elsütött tréfájával: „A Fidesz egy demokratikus párt, mindenki azt csinálja, amit mondanak neki.” Bizony, a miniszterelnök is a papírra szegezett tekintetét alig-alig felemelve mondta el monoton hangon a felszólalását. Mielőtt erre rátérnék, egy kis kitérő. Semjén Zsolt hozzászólása mutatta meg a legérzékletesebben, hogy a politikusi beszéd a legritkább esetben épül tisztán igaz vagy hamis állításokra. A KDNP elnöke máig érvényes tanulságként az 1994-es választást idézte, ahol az MSZP nagy győzelmet aratott, hiába szerzett több szavazatot a darabokban indult jobboldal. Ide sorolta a Fideszt is, amely a valóságban nem egyedül, hanem az SZDSZ-szel szövetségben, egy liberális blokk részeként szerepelt. Amit Semjén mondott, nem hazugság, csak van benne egy finom csúsztatás.
Orbán Viktor beszéde is tele volt ilyenekkel. Igazságtalan azt állítani, hogy a kormányzásról adott összegzése teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Nem, csak éppen bizonyos eredmények felnagyítva, a kudarcok elkenve jelentek meg. A kivándorlásról nem nagyon esett szó a munkaerőhiány okaként, a leszakadó régiókról festett kép legfeljebb nyomokban tartalmazta a valóságot, míg a közbiztonság esetében a miniszterelnök mintha tényleg elhinne minden statisztikai adatot. És hogy lehet létbiztonságról beszélni, amikor a családok nagy részének a felmérések szerint nincs megtakarítása?
A Fidesz elnöke jól tudja, hogy szellemi, lelki alapok nélkül hosszú távon nincs sikeres politika, s a kampány idején meg kell fogalmazni, mi végre is kér valaki felhatalmazást a választóktól. Amit erről hallottunk, a híveket könnyen lázba hozhatja, másokat viszont legalábbis elgondolkodtathat. Ezt a részt a megvédendő eredményeket, értékeket leltárszerűen felsoroló Kövér László vezette fel, aki a nyugati világról szólva liberális demokráciának hazudott új totalitarizmusról beszélt. Orbán Viktor szerint az ő és a mögötte álló politikai közösség célja nem kevesebb, mint a globalista elit legyőzése, vagyis a nyugati világ átformálása a nemzeti és keresztény eszme jegyében. A szabadság népét tehát megint harcba szólítják; lássuk be, mennyivel magasztosabb, lelkesítőbb ez, mint olyan földhözragadt dolgokról vitatkozni a hazai ellenzékkel, mint a bérunió, az egészségügy, az oktatás, ne adj’ isten a korrupció?! Olyan küzdelmet vizionált a miniszterelnök, amelynek megvívásához, úgy sejtem, nem még egyszer négy, hanem sokszor négy év kormányzásra van szükség.
Kíváncsi vagyok, lehet-e még tavaszig emelni a tétet.
