Csakhogy amíg a miniszterelnök az Európai Tanács múlt heti ülését jellemezve szimbolikusan, nyilvánvalóan csupán hazai használatra emlegetett kézitusát, addig a Soros- és bevándorlásellenes harc színterét az egyes magyar településekre erőltetve ez már korántsem hangzik annyira ártalmatlannak. Az első világháború elkeseredett, véres és leginkább meddő rohamait jellemezte a kézitusa; a harc különösen kegyetlen formája ez, amikor közvetlenül feszül ember az embernek. Ha a következő hónapokban nem szabadulnak el az indulatok, az annak lesz a bizonyítéka, hogy a magyar ember bölcsebb a vezetőinél.
A magyar ellenzék túlnyomó része és az Európai Unió tagállamainak többsége a külső határvédelem kérdésében egyetért Orbán Viktorral. Soros és számos uniós vezető azonban a legális bevándorlás, a kvóták ügyében valóban mást képvisel, mint Budapest. Ez a konfliktus azonban nem jelent közvetlen veszélyt az országra. Ráadásul a propaganda mögötti valóság meghökkentő képet mutat: a családtagokkal együtt húszezernyi kötvénymigránson túl hazánk idén nagyjából annyi menedékkérőt engedett be, mint amennyit Brüsszel kér. Mégsem lettünk bevándorlóország.
A nagy semmiért tényleg kár lenne országos kézitusát vívni.
