Hétfőn Kósa Lajos és Debrecen volt a soros. Megtudhattuk: az ország második legnagyobb városában is küzdeni kell az úgynevezett Soros-terv végrehajtása ellen. A miniszter és politikustársai meg is találták a helyi ellenséget egy irodát nyitni szándékozó civil szervezetben, amelyet szerintük gyanús módon támogat a magyar származású milliárdos. A megszólalás már beilleszthető egy sorba: Pécs és Miskolc fideszes vezetői szintén felszólítottak a Soroshoz köthető civilek kiszorítására, Szita Károly, Kaposvár polgármestere pedig bevándorlásszervező irodákat vizionált.
Vasárnap a Tolna megyei Őcsényben időközi polgármester-választást tartottak, mert nemrég legálisan nálunk tartózkodó menedékkérők tervezett üdültetése miatt indulatos jelenetek játszódtak le a faluban, ezek hatására lemondott a településvezető. Fülöp Jánost nagy fölénnyel újraválasztották; az állítólag durva kampányban és a régi-új polgármester nyilatkozataiban nem nagyon bukkant fel sem Soros György, sem a migránskérdés. Ehelyett szegénységről, szociális tűzifáról és a vidék mindennapjait meghatározó egyéb kérdésekről folyt a szó. Vagyis olyan témákról, amelyeket a kormány és a média általa uralt túlsúlyos része minden jel szerint tabuként kíván kezelni, különösen a választás előtt. Ezek helyett és a szocialista kormányok korrupciós gyakorlatát új szintre emelő tevékenységéről a figyelmet elterelendő kínál cirkuszt a Fidesz a népnek sorosozással és a migránshisztéria táplálásával. Persze a kampányban cirkusz mellé kenyér is kell: lassan nem lesz olyan rászoruló, nyugdíjas, óvodás, iskolás széles e hazában, aki ne kapott volna a területileg illetékes fideszes képviselőjelölt nevével, arcképével ékesített tojást, cukorkát, ajándékcsomagot. (Ezekkel az akciókkal legalább közvetve elismeri a kormánypárt, hogy Magyarországon még mindig stabil és nagy a szegénység.)
Őcsény példája is mutatja, hogy az ország amúgy békében ellenne a maga gondjaival, örömeivel az agresszív kormánypropaganda nélkül is. A legújabb nemzeti konzultáció, a képmásával illusztrált kampány után Soros György is felvette a kesztyűt; a hozzá kapcsolható szervezetek intenzívebb tevékenységbe kezdenek hazánkban. Ez felettébb kockázatos vállalkozás, hiszen ürügyet szolgáltat a kormánynak a sorosozó kampány folytatására, új elemekkel való bővítésére – ezt látjuk most a nagyvárosokban, de a „küzdelem” az események dinamikája szerint előbb-utóbb az ország minden pontját eléri –, másrészt csak akkor van értelme, ha komoly erőket képesek mozgósítani, aktivitásra bírni a kormány ellenében. Utóbbira volt kísérlet a hétvégi civil megmozdulás Pécsett.
Csakhogy amíg a miniszterelnök az Európai Tanács múlt heti ülését jellemezve szimbolikusan, nyilvánvalóan csupán hazai használatra emlegetett kézitusát, addig a Soros- és bevándorlásellenes harc színterét az egyes magyar településekre erőltetve ez már korántsem hangzik annyira ártalmatlannak. Az első világháború elkeseredett, véres és leginkább meddő rohamait jellemezte a kézitusa; a harc különösen kegyetlen formája ez, amikor közvetlenül feszül ember az embernek. Ha a következő hónapokban nem szabadulnak el az indulatok, az annak lesz a bizonyítéka, hogy a magyar ember bölcsebb a vezetőinél.
A magyar ellenzék túlnyomó része és az Európai Unió tagállamainak többsége a külső határvédelem kérdésében egyetért Orbán Viktorral. Soros és számos uniós vezető azonban a legális bevándorlás, a kvóták ügyében valóban mást képvisel, mint Budapest. Ez a konfliktus azonban nem jelent közvetlen veszélyt az országra. Ráadásul a propaganda mögötti valóság meghökkentő képet mutat: a családtagokkal együtt húszezernyi kötvénymigránson túl hazánk idén nagyjából annyi menedékkérőt engedett be, mint amennyit Brüsszel kér. Mégsem lettünk bevándorlóország.
A nagy semmiért tényleg kár lenne országos kézitusát vívni.
