Újra Fülöp Jánost választották meg Őcsény polgármesterének. A Tolna megyei faluban vasárnap tartottak időközi polgármester-választást, és a szeptember 27-én a menekültbotrány miatt lemondott Fülöp János nagy fölénnyel győzött. Őcsény választási névjegyzékében 2042-en szerepeltek, és mintegy 50 százalékos részvétel mellett a régi-új polgármesterre 592-en szavaztak, míg a fő riválisára, Kozma Zoltánnéra (aki az elmúlt hónapokban ügyvezető alpolgármester volt) csak 213 voks érkezett. Négy jelölt közül lehetett választani, Csapai János 159, míg Guzsván István 59 szavazatot kapott.
„Biztos voltam a győzelemben. Durva kampány volt. Nem kívánok a múlttal foglalkozni. A jövő a fontos, dolgozunk tovább. Sok a szegény a faluban. Nem lesz nagy ünneplés” – mondta lapunknak Fülöp János. A polgármestert szeretik a faluban (lemondásakor is sokan sajnálták a távozását), már több választást is ő nyert. Még 2014-ben egy fideszes jelöltet is legyőzött. Most csak független jelölt volt, a pártok nyíltan nem álltak be senki mögé. Korábban Fülöp egyértelművé tette, hogy Kozma Zoltánnéval nem kíván a jövőben együtt dolgozni.
A kampány során a menekültügy nem volt téma. Pedig Őcsény épp a menekültek miatt lett országosan ismert falu. A településen még szeptember végén tartottak falugyűlést Kozma Zoltánné szervezésében, mert egy panziós menekültcsaládokat szállásolt volna el néhány napra, de a lakosság egy része ezt erősen ellenezte, majd ismeretlenek kiszúrták a vállalkozó autójának kerekeit. A szekszárdi rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A 444.hu értesülései szerint a rendőrség elfogta azt a férfit, aki kiszúrta Őcsényben a panziós autójának a kerekét. A lap azt írja, hogy az elkövető beismerő vallomást tett.
Orbán Viktor kormányfő semmi kivetnivalót nem talált a panzióst ért atrocitáshoz vezető esetben. „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” – vélte a miniszterelnök. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig határozottan nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a kormány két éve tartó kampánya tüzelte volna fel az őcsényi embereket.