A rászorulókból ilyen körülmények között könnyebben lesznek hajléktalanok, a korábban nem rászorulókból pedig szorult helyzetben lévő emberek. A lakhatási probléma a nagyjából 1,3 millió, nem saját tulajdonú ingatlanban élő ember nagy részét biztosan érinti, nem beszélve az elfogadhatatlan minőségű lakásokban élőkről és azokról, akik a saját ingatlan megszerzése érdekében egy életre eladósodtak. A kilakoltatások számának megugrása – 2017-ben 3636 – csak a probléma egy feltűnő szelete.
Az LMP, a Párbeszéd és az Együtt képviselői rukkoltak elő azzal a javaslattal, hogy ne lehessen kilakoltatni gyermeket nevelő családokat: legyen kötelességük az önkormányzatoknak, hogy elhelyezzék őket. Statisztikát senki nem vezet arról, hogy a kilakoltatottak között hány gyermekes család van. Lapunknak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György azt mondta: ez sokszor előfordul. Szerinte tíz-húsz családból emelik ki a gyerekeket évente emiatt, ám „a legtöbb esetben barátoknál, rokonoknál vagy albérletben húzzák meg magukat, így nem szakadnak szét a családok”. Szép kilátások, úgy családpolitikai, mint lakhatási szempontból! A családok kilakoltatásának megtiltása jelképes intézkedés lett volna, kis lépés, amit természetesen nem tett meg a Fidesz. Talán nemcsak azért, mert az ellenzéki javaslatok amúgy is az asztalfiókban landolnak, hanem mert nagyon is világos, hogy a néhány ezer kilakoltatás a jéghegy csúcsa, és a jéghegyek körül hajózgatni nem életbiztosítás. Inkább felhúzták a horgonyt, és elvitorláztak.
