Nem vagyok túlságosan érzékeny típus. Kisgyermekként többször is láttam, hogy a család férfi tagjai olykor derékig sárosan érkeznek haza, kezükben a vértől tocsogó vadlibával, vadkacsával vagy fácánnal. A vadászok – az igaziak – jól tudják, hogy szakmájuk jóval többet jelent a puszta zsákmányejtésnél: a férfiak ősi közösségi élményének megélése, az idegpróbáló türelem, a kitartás ugyanúgy része a tevékenységnek, mint derékig gázolni a jéghideg vízben a lelőtt szárnyasért vagy hazacipelni egy termetes vadat. De benne van az állat tisztelete még akkor is, ha a mi kezünkben van a fegyver. Nem is csoda, hogy az ember ősidők óta gyűjti a trófeákat.
Ellenben amikor a Magyar Nemzet tegnapi számában megláttam azt a fényképet, amelyen egy nyakánál fogva felkötött rénszarvas lóg egy hosszú kötélen „az égből”, kinyílt a bicska a zsebemben. Mint a cikkből kiderült, a fotón látható „vadászatot” tavaly tartották Svédországban, még egy méregdrága helikoptert is kibéreltek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes számára. Semjénnek még sétálnia sem kellett – azt ugyanis nem nagyon szeret –, a forgószárnyas segítségével gyorsan utolérték a szarvast, amelyet aztán a politikus könnyedén elejtett. A cipekedéssel sem fáradoztak sokat: a vadat egyszerűen felakasztották a helikopterre, majd hazaröptették a kibérelt hotelbe. Tehát nem hotelszobába vagy lakosztályba. Hotelbe. Kibérelt hotelbe. Miniszterelnök-helyettes úr, no de kérem! Hol marad a harc, az erőfeszítés, a férfias kitartás? Ilyen halált nemhogy egy rénszarvas, de még egy kártékony rágcsáló vagy vérszomjas, emberevő oroszlán sem érdemelne. Ez nem vadászat, hanem szégyenletes mészárlás.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt elnökéről beszélünk. A kereszténydemokráciának már több mint egy évszázada fő törekvése, hogy a keresztény társadalmi tanításokat és erkölcsi alapvetéseket a mindennapi politikában érvényre juttassa. Az eszmekör már a kezdetektől – egész pontosan 1891-től, ekkor adta ki XIII. Leó pápa a Rerum novarum kezdetű körlevelét – kulcsfontosságúnak tartotta a szociális kérdéseket, amelyekben a karitász (jótékonyság) és szolidaritás gondolatát, szerepük fontosságát hangsúlyozta, az állam tevékenységét pedig a közjó szolgálatának kívánta alárendelni. A mostani hírek szerint Semjénék útjai alkalmanként 4–5 millió forintnak megfelelő koronába kerültek, az árat főként az extra kérések és a luxusköltségek srófolták föl. Egy egész szállodát pedig azért béreltek ki, hogy csak ők legyenek a szállóban, s ne is találkozzanak másokkal, főként magyarokkal ne. Hol van ebben a történetben a keresztény ember? – tehetjük fel a kérdést. Ez nem kereszténydemokrácia, hanem parvenük urizálása.
