Történt ugyanis bő két évvel ezelőtt, hogy egy agyonsztárolt, egyébként valóban tehetséges operarendezőnk több tucat operaigazgató előtt kijelentette, hogy Erkel Ferenc művészete nem képvisel komoly zenei értéket. (Megnézném azt a cseh muzsikust, aki Smetanáról merne ilyet nyilatkozni.) S mintha a véleményére adott volna a szocialista kultúrpolitika: az Erkel-év botrány lett volna, ha a zeneszerző szülővárosa, Gyula és a Filharmónia ne tett volna meg mindent azért, hogy nemzeti operánk megteremtőjét ne jelentéktelenítsék el.
Hallgatva most a Hunyadi László nagy áriáit, a Van végre néhány nyugodt pillanatot, a Szép reménysugárt, a duetteket, a palotást vagy a Meghalt a cselszövőt: bizakodás fogott el, hogy hamarosan minden a helyére kerül. Még az is megeshet, hogy operapremierekről – megérdemelten – újra a címlapon számolunk be.
