Lehet, hogy nemcsak büszkének kellene lennünk a fiataljainkra, hanem meg is kellene becsülnünk őket. Még akkor is, ha – megint csak a kutatás adataira támaszkodva – sokan vannak köztük, akik liberálisnak vallják magukat (sőt olyanok is, akik jobboldalinak és liberálisnak). S még akkor is, ha hat év illiberálisállam-építés ellenére 55 százaléknyian – a 2012-es aránynál 15 százalékkal többen – mondják azt, hogy a demokrácia jobb minden más politikai rendszernél. Az a demokrácia, ahol az általuk jogos szkepszissel szemlélt politikusok számára az ő generációjuk jelenleg vajmi kevéssé érdekes. Hiszen nehezen mozgósítható, nem hoz elég szavazatot. Akkor minek fektessenek beléjük? Persze ennyi erővel azt is kérdezhetnénk, minek fektessünk a jövőbe.
Nincs nagyobb evidencia, mint hogy a pillanat uralásán túlmutató politikának mindent meg kell tennie annak a „minden hatodiknak” az itthon tartásáért. Persze ez nem csekély feladat: nem lehet puszta kommunikációval, jobbanteljesít-kampányokkal letudni. Mint ismeretes, a költséges Gyere haza, fiatal! programmal mindössze 105 ifjú honfitársunkat sikerült hazacsábítani. Mással kellene végre foglalkozni: azzal, hogy miért félig üres az a pohár, és mi üzeni a még itthon lévőknek, hogy viszlát, fiatal.
