Fürjes Balázs: Mi voltunk a meglepetésgyőztes, amikor jöttek az álomgyilkosok

A kormánybiztos szerint a vizes vb sikere után esélyünk lett volna az olimpiára.

MN
2017. 08. 03. 11:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Már tavaly felmerült, hogy a 2024-es és a 2028-as olimpiát is kiosztják idén – az egyik a miénk lehetett volna” – mondta Fürjes Balázs a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban.

A kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa közölte: a vb előtt volt egy NOB-gyűlés, ahol prezentáltak a pályázók, immár csak Párizs és Los Angeles. „Utoljára novemberben volt ilyen, amikor egy időben, azonos feltételek szerint prezentált a három vetélytárs. Ott, Dohában Budapest volt a meglepetésgyőztes, onnan kezdtek komolyan venni minket – érdekes, hogy pont ezután léptek elő a semmiből az álomrombolók” – fogalmazott. Úgy véli, Lausanne után egyenesen Budapestre, a FINA vb-re repült volna a NOB-tagság, és augusztus végén a cselgáncs-vb-re még egyszer eljön a sportvilág. „A két sikeres világverseny után meglehetett volna a surranópályás győzelem” – mondta Fürjes Balázs.

Azzal kapcsolatban, hogy felröppent a hír, miszerint új elnököt választ Bienerth Gusztáv helyére a Magyar Úszó Szövetség, és Fürjesnél most kevesen bírnak jobb ajánlólevéllel, közölte: őt a pletykák nem foglalkoztatják. „Választás nincs napirenden, engem ilyesmivel a szövetség egyetlen tagszervezete sem keresett meg” – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a fele se igaz annak, hogy a vizes világbajnokságért a hivatalos számok szerint 130 milliárd forintos erőfeszítést kellett tenni, a költség ennél jóval kevesebb. „Mi a vb költsége? Azok a kiadások, amelyek kizárólag a vb megszervezését szolgálták, a vb után nem maradnak itt, nem hasznosulnak.” Ez szerinte nem éri el az 50 milliárd forintot három év alatt.

Azzal kapcsolatban, hogy Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője felelősségre vonást ígért a vb „drasztikus túlárazásai” miatt, kijelentette: a felvetés is abszurd, politikai haszonszerzés motiválja.

Az interjúban Fürjes Balázs mindemellett azt mondta,

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.