Magyar induló nyert a Nokiánál

Már több mint 80 ezren látták a Nokia belső versenyének győztes videóját.

WikiTech.hu
2013. 04. 12. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nokia idén második alkalommal hirdette meg saját munkatársai számára a Switch Pitch elnevezésű nemzetközi versenyt. A győztes a magyar leányvállalat belső kommunikációs szakértője, Gomola Benjámin (Benji) nyerte, akinek videóját eddig több mint 80 ezerszer nézték meg a legnagyobb videómegosztó portálokon.

A magyar „Nokia-rapper” videójában rímbe szedve „énekelte meg” a Nokia Lumia 920 okostelefonnal kapcsolatos felhasználói tapasztalatait. Az angol szöveget ő írta. Öt nap alatt készítette el a filmet egy Lumia 920 segítségével, Benji és a készülék mellett megjelenik benne rövid pillanatokra Budapest is.


A nemzetközi verseny célja az volt, hogy a Nokia munkatársai rövid videóban győzzék meg mindazokat, akik nem Lumia okostelefont használnak, hogy váltsanak. A maximum másfél perc hosszú videót, amelyben a versenyzők egy Nokia Lumia 920, 820 vagy 620 Windows Phone 8 operációs rendszerrel rendelkező okostelefont mutatnak be, egy általuk választott Nokia készülékkel kellett leforgatni.


A verseny meghirdetését követően a Nokia munkatársai több mint ezer videóval pályáztak, melyek közül a dolgozók szavazatai alapján választották ki a legjobbakat. Ezeket a Switch Pitch-videókat publikus megosztókon és közösségi médiafelületeken mutatták be. Benji videóját alig néhány nap alatt több mint húszezren látták, egy hónap elteltével pedig elérte a 80 ezret a letöltések száma. A videó a szakma elismerését is kiérdemelte, és számos nemzetközi mobilportál szentelt neki figyelmet. A beérkező több száz komment alapján a felhasználók is pozitívan fogadták: „Szenzációs videó! Ide nekem egy Lumia 920-at!”

A döntőbe jutott legjobb 11 nemzetközi videó versenyében fölényes győzelmet aratott Benji munkája, amiért a Nokia A Switch Pitch Bajnoka címmel tüntette ki.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.