Az Edward Snowden egykori CIA-alkalmazott által kiszivárogtatott iratokból ma már tudni vélhetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államok elviekben képes arra, hogy olyan nagyvállalatok által továbbított adatokból szerezzen meg bármilyen információt rólunk, mint a Google, a Microsoft, az Apple vagy a Facebook. Míg az érintett cégek egyelőre struccpolitikát folytatnak az üggyel kapcsolatban, addig az államokban részleges beismerésként már elkezdték a hajtóvadászatot a WikiLeaksen kiszivárogtató Snowdenre.
A mézédes Facebook startup-mesék híveinek most csalódniuk kell: az, hogy a legnagyobb amerikai szoftvervállalatok direkt kapcsolatban állnak az amerikai hírszerzéssel, nem új keletű elmélet. Már évekkel ezelőtt felröppent a hír, hogy a Facebook sztorija mögött is valószínűbb, hogy nem feltétlenül pár kollégista srác által összekuporgatott pénzek állnak: hiába a jól sikerült propagandafilm, azért nyilvánvaló, hogy az ilyen volumenű fejlesztésekhez nem két php programozó és egy frissen végzett közgazdász vagy projektmenedzser kell, hogy álljon. Ugyanígy nap mint nap örülünk vagy csodálkozunk azon, ha a Gmailes levelezésünkben olyan hirdetések jelennek meg, melyek valamilyen kapcsolatban vannak az általunk az elmúlt hónapokban látogatott weboldalak témáival, sőt egyes weboldalakon is azokat a szolgáltatásokat látjuk hirdetve, amikkel kapcsolatban már egyszer valaha érdeklődtünk.
A böngészők – ha tetszik, ha nem – adatokat gyűjtenek rólunk. Teszik ezt azért, mert így hozzá tudunk férni egyes böngészési előzményeinkhez, mindig, most már mindenhonnan látni tudjuk kedvenc weboldalainkat, illetve nem utolsósorban jelszavainkat sem kell mindig újra és újra bepötyögni az egyes oldalakon. Amióta felhő a felhő, azóta ezeket az adatainkat már valahol messze is tárolhatjuk annak érdekében, hogy a mobiltelefonunkon vagy a táblagépünkön is ugyanazon előzmények, kedvencek és egyéb adatok jelenjenek meg, mint az asztali gépen.
A böngészőkön túl más alkalmazások, sőt az operációs rendszerek is sok esetben kommunikálnak a gyártók távoli szervereivel: ismerős az a kérdés ugye, hogy „a program használatával kapcsolatos felhasználói programban részt akarsz-e venni?”. Merthogy elviekben erről gyűlik az adat. Valahol hasonló a helyzet, mint a mobiltelefon esetében: a mobiltelefonos rendszerek alapja, hogy az egyes cellákhoz való kapcsolódás szükségessége miatt tudni kell a szolgáltatóknak azt, hogy helyileg hol vagy. A mobilokba épített GPS pedig már csak finomhangolás, hab a tortán.
Azonban ha valahol messze-messze tároljuk ezeket az adatokat, akkor mi a garancia, hogy ezekhez nem fér hozzá más is? Miért van az, hogy a nemrég felbukkant, magyar keletű Tresorit felhőalapú tárhelyszolgáltatónak lehet piaca a Dropbox mellett? Miért van az, hogy amióta megnéztem egy autótuning weboldalt, azóta a legtöbb oldalon különféle autó pimp ajánlatokat kapok a Google rendszerén keresztül?
Természetesen azért, mert ezek a te kényelmedet szolgálják: a tudatodat, ami el szeretné hinni, hogy te, aki a monitor előtt ülsz, mindig biztonságban vagy, menő a Facebookon közzétenni azt, hogy mikor és hol vagy, ráadásul a pillanatnyi érdeklődési körödnek megfelelő hirdetések is inkább a kényelmedet hivatottak szolgálni, mintsem a tudatodat beszűkíteni és kizárni más impulzusokból.
Vagy nem. Ma, amikor az emberek egy része a Facebookon éli az életét, akkor annak, hogy milyen információkat osztunk meg az egyes közösségi platformokon, legalább akkora jelentősége van, mint hogy az egyes szolgáltatásokat, programokat, alkalmazásokat hogyan, mire és miként használjuk a hétköznapokban.
Alapvetően ott kezdődik a dolog, hogy nem saját néven tartod az internet- és mobil-előfizetésed. Mindemellett nem veszel újonnan mobiltelefont és laptopot sem, és amikor azokat felinstallálod, akkor azokon semmilyen Facebook- vagy Google+ és egyéb, saját névvel való aktivitást (eBay, Vatera, internetbank stb.) nem végzel. E-mailt semelyik ingyenes szolgáltatással nem használsz, maximum saját szerveren, de azt is lehetőleg távoli asztali csatlakozással. Mindemellett kínosan ügyelsz arra, hogy egy böngészőből – amíg a Microsoft, a Google és az Apple nem fog megegyezni az egyes böngészők közötti session-adatok kereskedelméről – csak egyféle oldalakat nézel, a tartalmilag kényesebb tartalmakat más programmal nézed. És akkor még a céges dolgokról nem is beszéltünk
Mindeközben tehát körülbelül elmehetsz kapálni a földre: internetbank, Google és eBay nélkül mindabból, amit a modern társadalmunk kényelmi funkcióként kiépített magának, egyszerűen kiesel, időutazol egy harminc évet visszafelé, nem beszélve a folyamatos paranoiáról, ami szépen lassan felemészt téged és a környezetedet. Közhelynek hangzik, de egyszerűbb semmit nem csinálni, ami miatt aggódnunk kellene, illetve elfogadni azt, hogy a fenti aggályok és lehetőségek egészséges kombinációjával az odafigyelés szükségessége mellett sosem lesz fenntartható az, hogy egy emberre egy vagy több másik jut, hogy őt folyamatosan figyelje.
Utólag is boldog függetlenség napját kívánunk mindenkinek!
