Hlina ezt a szándékát az internetes blogján ismertette pénteken. „Azért kérek bocsánatot, amiért ilyen sokáig tartott, hogy Ján Slota végleg távozott a politikából” – közölte az OĽaNO képviselője. Arra utalt, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a napokban jelentette be, pártja őszi tisztújításán már nem indul az elnöki székért. Hozzátette, bocsánatkérése minden magyarhoz szól majd, függetlenül attól, hogy a címzettek Szlovákiában, Magyarországon vagy bárhol máshol élnek.
Alojz Hlina szerint Ján Slota mindent elrontott, amit csak lehetett, és ezért végleg ki lett zárva a szlovák–magyar kapcsolatok bárminemű befolyásolásából. „Slota kora véget ért” – fogalmazott. Az észak-szlovákiai árvai régióból származó, de már évek óta Pozsonyban élő parlamenti képviselő a kormányprogram parlamenti ismertetése során akar bocsánatot kérni.
Az Igor Matovič vezette OĽaNO listáján a parlamentbe jutott Alojz Hlina egyszer már bocsánatot kért az SNS elnökének a viselkedése miatt. Révkomáromban 2009-ben polgári aktivistaként kért elnézést Ján Slota kijelentéseiért az őt megtapsoló helyiektől. A pozsonyi vállalkozó akkor lóháton érkezett, hogy ezzel is utaljon a soviniszták elnökének azon kijelentéseire, amikor a magyarokat „ronda, görbe lábú, még rondább apró lovakon érkezett” népnek titulálta. Alojz Hlina egy másik alkalommal néhány segítőtársával lelopta a Szlovák Nemzeti Párt épületének oromzatáról a szlovák zászlót, azt állítva, hogy e párt vezetője csak szégyent hoz a szlovák nemzeti lobogóra.
Slota aranyköpései
Ján Slota az elmúlt években számtalan magyarellenes kijelentést is tett. Legutóbb pártjával a szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatáról szóló népszavazás kiírását szerette volna elérni. Március elején neofasisztának nevezte a magyar kormányt, és Goebbels cselekedeteihez hasonlította Németh Zsolt megszólalásait. A választási kampány kezdetén Orbán Viktor ötödik hadoszlopának nevezte az MKP-t és a Hidat, hozzátéve: a „magyar irredenták Dél-Szlovákia autonómiájának kikiáltása és Magyarországhoz csatolása után vágyakoznak”. Már konkrét támadást is vizionált: „Ha a magyar vadászok átjönnének, golyós puskáikkal két nap alatt kikészítenének minket”. Máskor arról beszélt, hogy a gazdasági csőd felé haladó Magyarország folyamatosan fegyverkezik. Azt is állította, hogy a magyar hadsereg „kiadósan gyakorolja a Dunán való átkelést, s csak azt nem tudjuk, hogy előbb Ausztriába, vagy Szlovákiába akar erővel átkelni”. Berényi Józsefet, az MKP elnökét szégyentelen besúgónak nevezte. Az elnöktől párttársai sem akartak elmaradni, Andrej Danko alelnök például vizsgálati fogságba helyeztette volna a Békemenet szlovákiai résztvevőit.