Szíria kiutasító lépése válasz arra, hogy egyes nyugati országokból korábban kiutasították a szír nagyköveteket. A damaszkuszi külügyminisztérium közleménye szerint a kiutasítás az amerikai, a francia, a brit, a svájci, a török, az olasz és a spanyol nagykövetre, valamint a belga, a bolgár, a német és a kanadai ügyvivőre vonatkozik.
Az elmúlt hónapokban számos nyugati nagykövet hagyta el damaszkuszi posztját: kormányaik többek között ezzel a lépéssel tiltakoztak a szíriai felkelőkkel szembeni megtorló akciók ellen. A május végi húlai mészárlás pedig – ahol 108 embert, köztük 49 gyereket öltek meg kormánypárti fegyveresek – olyan felháborodást keltett a külvilágban, hogy több ország, például az Egyesült Államok, Franciaország és Japán kiutasította a náluk akkreditált szíriai nagyköveteket vagy ügyvivőket.
Hétfőn arról számoltunk be, hogy a szíriai ellenállás belső fegyveres ereje, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) már nem tartja kötelezőnek magára nézve a tűzszünetet. Hétfő hajnalban egyébként heves harcok kezdődtek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban a kormányerők és a lázadók között egy nappal Bassár el-Aszad elnök parlamenti beszéde után, amelyben megerősítette, hogy mindenáron le akarja törni a rendszere elleni felkelést.
Humanitárius irodákat nyithat az ENSZ
Megállapodás született az ENSZ és a szíriai kormány között arról, hogy a világszervezet a közel-keleti ország négy pontján irodát nyithat a humanitárius tevékenység koordinálására – hangzott el kedden Genfben a Szíriáról tartott harmadik humanitárius fórumon. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a damaszkuszi vezetés aláírta a megnyitásukat engedélyező egyezményt – mondta el a fórumot követő sajtótájékoztatón John Ging, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) operatív igazgatója. Mint hozzátette, ettől kezdve a szíriai rezsim jóindulatán múlik, mekkora lesz a több mint egymillió szíriai polgári személy megsegítésére hivatott hivatalok mozgástere.
78 ezer menekült
Ging egyúttal hangsúlyozta: a lehető leggyorsabban, „nem hónapokon, hanem napokon belül” meg kell valósítani a megállapodásban foglaltakat. A genfi humanitárius értekezleten az is elhangzott, hogy a szíriai harcok elől a szomszédos országokba, így Törökországba, Libanonba, Jordániába és Irakba menekültek száma elérte a 78 ezret. Az ENSZ adatai szerint a közel 15 hónapja tartó szíriai konfliktus miatt eddig 11 ezren haltak meg, és 200 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására.
Az „arab tavasz” hátteréről itt olvashat.