Oroszország elengedte Aszad kezét?

Oroszország nem tekinti a szíriai válság rendezése előfeltételének azt, hogy Bassár el-Aszad elnök hatalmon maradjon.

KA
2012. 06. 05. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Sohasem mondtuk vagy szabtuk meg előfeltételként, hogy Aszadnak hatalmon kell maradnia a politikai folyamat végéig. Ezt a kérdést maguknak a szíriaiaknak kell rendezniük” – jelentette ki Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes. A politikus Genfből beszélt erről az orosz hírügynökségnek, miután előző nap Kofi Annan különmegbízottal találkozott.

Gatyilov az ITAR-TASZSZ-nak azt is mondta, szerinte nem valószínű, hogy Aszad távozását a tárgyalásos „jemeni módszerrel” meg lehet oldani, mert az ellenzék egy része egyáltalán nem hajlandó szóba állni vele. Az orosz külügyminisztérium kedden súlyos aggodalmát fejezte ki a szíriai ellenzék előző napi nyilatkozata miatt, amely szerint az ellenállás belső fegyveres ereje, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) már nem tartja kötelezőnek magára nézve a tűzszünetet. A moszkvai állásfoglalás szerint ennek a döntésnek „az a célja, hogy aláássa a konfrontáció politikai folyamattá alakítására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket”.

Az MNO kedden arról számolt be, hogy Szíria „nemkívánatos személynek” minősített, s ezzel lényegében kiutasított kedden több nyugati nagykövetet – igaz, az érintettek már korábban elhagyták az országot. Közben megállapodás született az ENSZ és a szíriai kormány között arról, hogy a világszervezet a közel-keleti ország négy pontján irodát nyithat a humanitárius tevékenység koordinálására.

Hétfőn arról számoltunk be, hogy a szíriai ellenállás belső fegyveres ereje, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) már nem tartja kötelezőnek magára nézve a tűzszünetet. Hétfő hajnalban egyébként heves harcok kezdődtek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban a kormányerők és a lázadók között, egy nappal Bassár el-Aszad elnök parlamenti beszéde után, amelyben megerősítette, hogy mindenáron le akarja törni a rendszere elleni felkelést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.