Ma este egymás ellen a topligák bajnokai

A BL csoportkörében ma összecsap a Bayern München és a Manchester City.

2014. 09. 17. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy éven belül már harmadszor fut össze a Bajnokok Ligája csoportkörében a Bayern München és a Manchester City: a 2011/12-es kiírásban mindkét meccsen a pályaválasztó nyert 2-0-ra (a City azonban nem jutott tovább, a Napoli is megelőzte), tavaly viszont a vendégek kerekedtek felül, előbb a németek 3-1-re, majd az angolok 3-2-re. A felek legutóbbi randevúja december 10-én már nem osztott, nem szorzott, mindketten továbbléptek, de az akkor BL-címvédő bajorok mégis bosszúsak lehettek, mert tízmeccses győzelmi sorozatuk szakadt meg a legrangosabb európai kupában.

„Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, és nem is kérdés, hogy hazai pályán három ponttal akarjuk indítani a sorozatot” – szögezi le most a Bayernből a szezon előtt érkezett Xabi Alonso. A Real Madrid korábbi klasszisa szerint honfitársa, David Silva kikapcsolása lehet a siker receptje: „Bejátssza ez egész pályát, szeme van a labdáinak, ha őt kivesszük a játékból, akkor kihúzzuk a City méregfogát” – véli a spanyol válogatottból a vb után kiszállt középpályás, aki villámgyorsan beépült a Bayernbe. Múlt szombaton a Stuttgart ellen 2-0-ra megnyert bajnokin a mezőny legaktívabb játékosa volt, éppen 150-szer volt nála a labda, és 11,8 km-t futott. Mint mondja, négy hónapja a Reallal megnyerte a BL-t, 2005-ben a Liverpoollal is begyűjtötte már a legrangosabb klubtrófeát, és a Bayernnel sem lehet más a célja. De ő maga is hozzáteszi: a döntő azért még odébb van

A házigazdánál Bastian Schweinsteiger továbbra is lábadozik, viszont térdsérülése után a vb-ről lemaradt Franck Ribéry már hadra fogható, a Stuttgart ellen csereként beállva ő szerezte a németek második gólját. A Manchester City szombaton a bajnokságban az Arsenal ellen idegenben megállta a helyét, s az Emirates-stadionban kiharcolt 2-2-t gyaníthatóan ma is elfogadná. Az E csoport másik mérkőzésén az európai elitbe négy év után visszatérő Roma a CSZKA Moszkva együttesét fogadja.

Az F csoportban a Barcelona a ciprusi APOEL-t látja vendégül, és a Camp Nou közönsége gálára készülhet. A katalánok immár Luís Enrique irányításával alaposan átalakulva is – a kapuban Claudio Bravóval, a védelem tengelyében Jérémy Mathieu-vel, a középpályán Ivan Rakiticcsal – a megszokott formájukat hozzák. A Primera Divisiónban három forduló után százszázalékosak, még gólt sem kaptak, Lionel Messinek és Neymarnak is megy a játék. Ám az értékmérő meccsek az Ajax és még inkább a Paris SG ellen csak ezután jönnek. Szóljunk még a G csoportból a Chelsea–Schalke mérkőzésről is, amelyet a Premier League-ben négy forduló után egyedüliként hibátlan londoniak várhatják nagyobb önbizalommal. Már csak azért is, mert José Mourinho együttese tavalyi kiírásában a csoportban oda-vissza 3-0-ra páholta el a németeket.


BL-csoportkör. 1. forduló, mai program (kezdés: 20.45)

E csoport: Roma–CSZKA Moszkva, Bayern München–Manchester City (Tv: Digisport 1)

F csoport: Barcelona–APOEL (Tv: Digisport 2), Ajax Amsterdam–Paris Saint-Germain

G csoport: Chelsea–Schalke, Maribor–Sporting Lisboa

H csoport: Porto–BATE Borisov, Athletic Bilbao–Sahtar Donyeck

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.