„Adj kegyelmet a Bernabéuban, és megfizetsz érte„

Carlo Ancelotti büszke a csapatára – meg is értjük.

Ch. Gáll András
2014. 10. 25. 22:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Maradéktalanul elégedett vagyok a játékosaimmal, az odaadásuk és a professzionalizmusuk elismerésre méltó. Remekül összpontosítottak, megértették a játékunk filozófiáját, és azt meg is valósították. Nehéz más csapatokhoz hasonlítani, mindenesetre az tény, hogy nagyon komoly alakulat” – mondta a Real Madridról Carlo Ancelotti, a Barcelona ellen 3-1-re győztes házigazda edzője a szombati El Clásico után. – „Nagyon komoly profikkal van dolgom, akik tökéletesen átérzik, mit jelent a Real Madrid labdarúgójának lenni.”

Ancelotti kiemelte játékosai hidegvérét. „Nem vesztettük el a fejünket, amikor hátrányba kerültünk, hanem továbbra is ragaszkodtunk a tervünkhöz. És végül nekünk lett igazunk. Sok minden tetszett ma este a csapat játékában. Nemcsak a kontráinkban bíztunk, hanem voltak időszakai a meccsnek, amikor labdabirtoklásra is törekedtünk. És a második félidőben annyira akartuk a győzelmet, hogy a végén meg is szereztük. Fontos, hogy nagyon gyors tempóban futballozunk és végig is bírjuk. Két és fél nappal a Liverpool-meccs után is futballozni ez azt jelenti, hogy nagyon jó erőben vagyunk.”

Pepe, a mezőny egyik legjobbja: „Nagyon éhesek vagyunk a sikerre, arra törekedtünk, hogy minél több okot adjunk a szurkolóinknak az örömre, az üdvrivalgásra. Amikor délután Valdebebasból jött a buszunk, ezrek köszöntöttek bennünket a stadion előtt, ez hihetetlenül jólesett.”

Marcelo: „A sikerünk titka az volt, hogy rengeteget futottunk és odaadással harcoltunk.”

Sergio Ramos: „Igaz, hogy ez is csak három pont, de micsoda három pont, és ki ellen szereztük?! A Barcelona ellen! Labdabirtoklásban is felvettük a versenyt a Barcával, a végeredmény igazságos. Casillas remekül védett, volt két nagy hárítása. Ez engem csöppet sem lep meg, ő a mi életbiztosításunk.”

Xavi a 0-1-nél elpuskázott helyzeteket siratja

„Ha megkegyelmezel az ellenfelednek a Bernabéuban, később drágán megfizetsz érte. Amikor még 1-0-ra vezettünk, több nagy lehetőségünk is volt a 2-0-hoz, de ezeket elpuskáztuk. A második félidő már egyértelműen a Madridé volt, kedvükre kontrázhattak” – mondta Xavi, a vendégek korelnöke és csapatkapitánya.

Luis Enrique, a Barca edzője roppant korrekten értékelt: „Kiderült, hogy vannak olyan csapatok, mint a miénk, sőt még jobbak is. Voltak lehetőségeink a 0-2-höz, de ezeket kihagytuk, és utána már megérdemelten győzött a Madrid. Nem bántam meg, hogy Suárezt betettem a kezdőbe. Jobban játszott, mint amire számítottam, ennek ellenére kikaptunk.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.