Október huszonharmadika: egy nap, amely megrengette a világot

1956 nyarán már jól érzékelhető volt az az egyre erőteljesebbé váló erjedés, amit az elnyomó kommunista rendszerrel szembeni általános elégedetlenség váltott ki a magyar társadalomban. A Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége által október 23-ra meghirdetett békés demonstráció – amit a pártvezetés, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének utasítására Piros László belügyminiszter először betiltott, majd ezt visszavonva később mégis engedélyezett-, estére általános rendszerellenes felkelésbe torkollott. A forradalom magasba csapó lángjaitól megrettent és tehetetlenül sodródó pártvezetés kezéből késő estére teljesen kicsúszott az események feletti kontroll. A Budapestről érkező hírek ha nem is teljesen váratlanul, ám de mégis felkészületlenül érték mind Moszkvát, mind pedig Washingtont. A világ közvéleménye óriási szimpátiával figyelte a kommunista rendszer ellen fellázadt magyarságnak a szabadság kivívásáért kibontakozó küzdelmét, ami a kíméletlen nagyhatalmi realitások miatt ugyan nem győzedelmeskedhetett, de mégis olyan mély sebet ütött a szovjet típusú diktatórikus rendszeren, ami négy évtizeddel később a rendszer általános összeomlásához vezetett.

1956. október 23-a történelmi mérföldkőnek bizonyult Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

Zászlót bont az egyetemi ifjúság

A formálódó forradalmi hangulat csalhatatlan jeleként Rajk László 1956. október 6-i újratemetése békés rendszerellenes tüntetéssé változott.

Rajk Lászlót és társait Rákosi által kiagyalt képtelen és hamis vádakkal fogták koncepciós perbe 1949-ben, majd ítélték halálra. Annak ellenére, hogy az ellene felhozott vádak minden alapot nélkülöztek, de Rajk Lászlót kommunista belügyminiszterként egyaránt súlyos felelősség terhelte a koncepciós perekért, a kuláküldözésekért és a kommunista terrorgépezet működtetésében való részvételéért, ezért mint a Rákosi-diktatúra kiépítésének egyik főszereplőjét, egyéni tragédiája ellenére sem lehet pozitív történelmi személyiségnek, mártírnak tekinteni.

Az MDP vezetősége azonban sem Rajk október 13-i rehabilitálásával, sem pedig a pártvezetésen belül a mérsékelt szárnyat képviselő és korábban a pártból a „revizionista” nézetei miatt kizárt Nagy Imre visszavételével sem tudta lecsillapítani az egyre erőteljesebb forrongást.

Rajk László ( a kép jobb szélén) az ellene indított koncepciós per tárgyalásán  Fotó: MTI/Hámor Szabolcs

Október 16-án a szegedi egyetemisták nagygyűlése kimondta, hogy testületileg kiválnak pártállami diktatúra kommunista ifjúsági szervezetéből, a Demokratikus Ifjúsági Szövetségből, és elhatározták egy új, a párttól független, valóban demokratikus szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének (MEFESZ) megalapítását. Az október 16-át követő napokban az ország nagy egyetemeinek diáksága sorra jelentette be a MEFESZ-hez való csatlakozását, miközben a diákok képviselői egyre radikálisabb követeléseket fogalmaztak meg. 

Üléseznek a MEFESZ küldöttei  Fotó: Fortepan

Az egyetemisták és főiskolások képviselői a MEFESZ október 22-én éjszaka, a Műegyetem épületében megtartott gyűlésén fogalmazták meg a legfontosabb követeléseiket, 16 pontba szedve. 

A külpolitikai jellegű követelések között első helyen szerepelt az országban állomásozó szovjet csapatok kivonása, továbbá a mecseki uránkészlet világpiaci áron való értékesítése, valamint az uránkitermelésre vonatkozó titkos szovjet-magyar megállapodás nyilvánosságra hozatala. 

A diákok Nagy Imrét akarták miniszterelnöknek  Fotó: Wikimedia Commons

A belpolitikában az általános és titkos választójog alapján megtartandó valóban demokratikus többpárti választások kiírását, a magyar sajátosságoknak megfelelő önálló gazdaságpolitikát, a kötelező beszolgáltatási rendszer felülvizsgálatát és a parasztság elnyomásának megszüntetését követelték. 

A kiáltvány teljes sajtó és véleménynyilvánítási szabadságot, a hadseregben a szovjet mintájú egyenruha helyet a magyar nemzeti hagyományoknak megfelelő egyenruha bevezetését, valamint a Rákosi-címer Kossuth-címerre való felváltását, március 15. nemzeti ünnep- és munkaszüneti nappá nyilvánítását, továbbá a Felvonulási téren álló Sztálin szobor lebontását követelte.

A diktatúra gyűlölt szombóluma, a Sztálin szobor Fotó: Fortepan

 A 16 pontban szerepelt a koncepciós perek és a törvénytelenségek fő felelőseinek, köztük Rákosi Mátyásnak és Farkas Mihálynak a büntetőjogi felelősségre vonása is. A MEFESZ vezetősége, hogy a követeléseiknek nyomatékot adjon, másnapra, október 23-ra békés tüntetést hirdetett meg

Ruszkik haza!

Az egyetemi ifjúság radikális követelései alaposan megrettentették a kommunista pártvezetést, ráadásul a csúcsvezetők, Gerő Ernő első titkár továbbá Hegedűs András miniszterelnök párt- és kormánydelegáció élén éppen Belgrádban tartózkodtak, a visszatérésük pedig csak október 23-án a kora reggeli órákban volt várható leghamarabb.

Gerő, az MDP első titkára csak a forradalom napján érkezett vissza Belgrádból Fotó: .kommunizmuskutato.hu

A Központi Vezetőség utasítására Piros László belügyminiszter betiltotta a demonstráció megtartását, amit október 23-án délelőtt a rádióban is beolvastak. Miután a szervezők bejelentették, hogy a belügyminiszteri tiltás ellenére is megtartják a meghirdetett tüntetést, a Központi Vezetőség meghátrált 

és arra utasította Piros Lászlót, hogy a tiltó határozatot visszavonva mégis engedélyezze a demonstrációt. 

Ezzel egyidejűleg utasították a budapesti kerületi pártszervezetek titkárait, hogy mozgósítsák a párttagságot és minél nagyobb létszámban csatlakozzanak a tüntetéshez, megakadályozandó az események – úgymond – „elfajulását”.

A Bem-térre vonuló diákok  Fotó: Fortepan

 A MEFESZ tüntetése délután három órakor kezdődött el. A diákok a bölcsészkar épületétől a közeli Petőfi szoborhoz vonultak, ahol Sinkovits Imre színművész elszavalta a Nemzeti dalt. 

A hazafias verstől fellelkesült tömeg a költemény refrénjét: „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” - dörgő hangon mondta együtt a színművésszel. Az egyetemisták a Petőfi szobortól a Tanács körúton ( ma Károly körút) a Nyugati pályaudvar érintésével és a Margit-hídon át a Bem szoborhoz vonultak. 

Hatalmas tömeg gyűlt össze  Bem József szobránál  Fotó: Wikimedia Commons

A vonulás közben egyre többen csatlakoztak a diákok menetéhez, a délutáni munkából hazatérő munkások, tisztviselők, vagy csak egyszerű járókelők, így mire a Bem szoborhoz értek, már hatalmas, mintegy 250 ezer fős tömeg gyűlt össze a téren és a környező utcákban. 

Vonulás közben zúgtak a jelszavak; „Bem apó és Kossuth népe / Együtt megy kéz a kézbe!”, vagy: „Nagy Imrét a kormányba/Rákosit a Dunába!” Majd egyre többször és egyre hangosabban, hogy: „Ruszkik haza!” A körúton a házak ablakaiban sorra jelentek meg a Rákosi-címertől megfosztott középen lyukas nemzeti lobogók is.

Válság és tanácstalanság a pártközpontban

Eközben az Akadémia u. 17. szám alatt, az MDP székházában lázas tanácskozás zajlott a forradalmi eseményektől teljesen megzavarodott pártvezetők között. 

A Központi Vezetőség határozatot hozott Nagy Imre visszavételéről a Politikai Bizottságba, kora este pedig az Elnöki Tanács Nagy Imrét nevezte ki a Minisztertanács új elnökének. 

Hegedűs András ( jobbra, kalapban) a Minisztertanács október 23-án leváltott  elnöke, és Bata István honvédelmi miniszter  Fotó: Fortepan

A Titkárságba pár keményvonalas moszkovita visszahívása mellett beválasztották a „hazai” kommunisták néhány korábban mellőzött tagját, köztük Kádár Jánost, Donáth Ferencet, Kállai Gyulát és Fehér Lajost is. Viszont Gerő Ernő, aki az első pillanattól kezdve „ellenforradalmi lázadásnak” minősítette az eseményeket, megtarthatta továbbra is az első titkári posztját. 

A tüntetők nem oszlottak fel a Bem téri demonstráció után sem; 

a tömeg egy része a Kossuth térre vonult, hogy meghallgassa Nagy Imre előre beharangozott beszédét, mások pedig a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházához mentek.

Gyülekezik a tömeg a Kossuth téren, október 23-án este  Fotó: Wikimedia Commons

A Kossuth téren összegyűlt tömeg elé -hosszas várakozás után- Nagy Imre csak este kilenc óra körül állt ki a Parlament egyik erkélyén. Nagy a beszédét az „Elvtársak!” - megszólítással kezdte el, ami hangos nem tetszést, pfujolást és fütyülést váltott ki a tömegből. 

„Nem vagyunk elvtársak!” -kiáltották sokan oda a tömeg nem várt reakciójától láthatóan meglepődött új miniszterelnöknek. Nagy Imre színtelen hangon elmondott beszéde egyébként is csalódást keltő volt, mert Nagy csak az 1953-as reformok folytatására tett ígéretet.

A ledöntött Sztálin szobor levágott feje a Blaha Lujza téren  Fotó: Fortepan/Hofbauer Róbert

Ezzel egy időben a Városligetben gyülekező tömeg ledöntötte a nyolc méter magas Sztálin szobrot. a diktátor bronzból öntött fejét lángvágóval eltávolították és egy teherautóhoz kötve a Blaha Lujza térre vontatták, 

ahol közszemlére állították ki a gyűlölt szovjet despota torzóját. 

Valaki egy zsákutca-táblát támasztott Sztálin fejéhez, valaki más pedig fehér krétával ráírta, hogy „WC”. Az események aznap este azonban a Bródy Sándor utcában, a Magyar Rádió székháza előtt forrósodtak fel igazán.

Szárba szökken a szabadságharc

A Rádió székháza előtt gyülekező, békésen viselkedő tömeg a környező házak ablakaiba kihelyezett rádiókészülékekből hallgatta Gerő Ernő este nyolckor elmondott beszédét, ami alaposan felkorbácsolta az indulatokat. 

Gerő a szokásos kommunista frazeológiával teletűzdelt fenyegető élű és a délutáni demonstráción részt vett tüntetőket gyalázó beszédében kilátásba helyezte, hogy a „fasiszta és reakciós ellenforradalmárokkal” szemben a párt bármilyen eszközzel készen áll az úgynevezett „munkáshatalom” megvédésére.

Gerő esti rádióbeszéde csak olajat öntött a tűzre  Fotó: Fortepan

Gerő Ernő beszédén a tömeg mélységesen felháborodott, és az indulatokat még tovább szította, amikor Benke Valéria, a Rádió elnöke kiüzent a demonstrálóknak, hogy nem hajlandó beolvastatni a MEFESZ tizenhat pontját. 

A Rádió kapuit bezárták, a délutáni órákban a székházba vezényelt ÁVH-s alegység pedig elkezdett homokzsákos lőállásokat kiépíteni az emeleti ablakokban, ahová golyószórókat állítottak fel. 

A Rádió épülete az október 23-i ostrom után Fotó: Fortepan

A fenyegető előkészületek ellenére a tömeg azonban nem tágított. Ezekben az órákban az Akadémiai utcai pártközpontban is tovább folytatódott a válságtanácskozás. 

A keményvonalasok, köztük Münnich Ferenc, Apró Antal és Nógrádi Sándor, a Partizánszövetség elnöke azonnali fegyveres beavatkozást és az „ellenforradalmárok” elleni kíméletlen fellépést követelt, továbbá arra szólította fel a Központi Vezetőséget, hogy a „lázadás” leverésére haladéktalanul kérjen segítséget a „szovjet elvtársaktól”. 

Az október 23-i diáktüntetés nemzeti forradalommá nőtte ki magát  Fotó: Fortepan

Erre azonban nem volt szükség, mivel a szovjetek külön kérés nélkül is „segítettek”: moszkvai utasításra már október 23-án éjszaka elkezdték a fegyveres beavatkozást.

Szovjet harckocsik Budapest utcáin   Fotó: Fortepan

 A Rádió épületénél este 11 órakor szabadult el a pokol, amikor az ávósok figyelmeztetés nélkül belelőttek a tömegbe. 

A sortűz után halottak és sebesültek tucatjai maradtak a szűk utca kövezetén, de a tömeg ennek ellenére sem tágított; 

az emberek behúzódtak a kapualjakba, vagy a szomszédos utcákban kerestek menedéket a golyózápor elől. Hamarosan néhány teherautó érkezett, amelyről fegyvergyári munkások puskákat és lőszert kezdtek szétosztani a felkelők között, akik így már viszonozni tudták az ávósok tüzét.

Harckocsi Budapest utcáin Fotó: Wikimedia Commons/CIA

A Rádió ostromának hírére a Honvédelmi Minisztérium néhány, a piliscsabai harckocsiezredhez tartozó páncélost rendelt ki az ostrom alatt álló Rádió székházában rekedt ávósok felmentésére. 

Amikor nem sokkal este tizenegy óra után az első T-34-es harckocsi hangos lánctalpcsörgéssel befordult a Bródy Sándor utcába, a tömegben sokan megszeppentek a páncélos felbukkanásától. A ijedelem azonban nem tartott sokáig, mivel a harckocsi tornyára kitűzték a nemzeti színű lobogót ezzel is jelezve, hogy a katonák átálltak a felkelők oldalára. 

A Magyar Rádió homlokzata az ostrom után   Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

A tömeg éljenzése közben a harckocsi elfordította a tornyát, majd egy robbanógránátot lőtt ki arra az emeltre, ahonnan az ávósok az emberekre tüzeltek. 

Az erősítésként kivezényelt katonák megtagadták, hogy a felkelők ellen forduljanak; 

így a Rádiót az ávósokat legyűrve kora reggelre bevették a forradalmárok. 

A forradalom szimbólumává lett Szeles Erika, a szabadságharc 15 éves mártírja  Fotó: Anders Engman

A Magyar Rádió ostromával kezdődött el az embertelen kommunista diktatúra elleni fegyveres küzdelem, az elnyomó hatalom ellen fellázadt magyar nemzet dicsőséges szabadságharca. Október 23-a nem csak a magyar, hanem a világtörténelemben is fontos mérföldkővé vált.

1956. október 23-án:

• az egyetemi ifjúság békés tüntetése,
• hatalmas rendszerellenes demonstrációvá változott,
• ami a kommunista elnyomó rendszer elleni össznemzeti felkelés, valamint szabadságharc kezdőeseményévé vált.