Kádár János, a nevével fémjelzett rendszer első emberének sokáig megkérőjelezhetetlen hatalma 1988. május 22-én, az MSZMP Központi Bizottságának rendkívüli ülésén ért véget. A megreformálhatatlan szocialista rendszer az 1980-as évek derekára már minden eresztékében recsegett-ropogott. A pártvezetés szervezkedő "ifjútörökjei" az utóbb hamis illúziónak bizonyult rendszerreform legfőbb akadályának az ekkor már a 76. életévében járó főtitkárt tekintették, akit 1988. március 22-én egy puccsszerű palotaforradalommal leváltottak a főtitkári pozíciójából.
Kádár János még megélte rendszerének összeomlását
Kádár eltávolítása után az egyre erősebb társadalmi erjedés hatására, a négy évtizedig fennálló pártállami rendszer agóniájának végóráiban egymást követték a korábban még teljesen elképzelhetetlen földindulás-szerű események. 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és a pártvezetésen belüli ellenzék, az úgynevezett reformkommunisták egyik vezető alakja a politikai riválisa, a Kádárt eltávolító palotaforradalomban kulcsszerepet játszó keményvonalas Grósz Károly pártfőtitkár külföldi távollétét kihasználva a sajtó nyilvánossága előtt bejelentette, hogy az erre a célra felállított vizsgálóbizottság konklúziója szerint 1956 nem ellenforradalom, hanem a Rákosi-diktatúrával szemben kibontakozó jogos népfelkelés volt.
Pozsgay bejelentése komoly vihart kavart az MSZMP vezetőségén belül,
de az ébredező szabadság szellemét Grósz és a mögé felsorakozó keményvonalas régi elvtársak sem tudták már visszagyömöszölni a palackba.
1989. március 15-én hatalmas tömeg gyűlt össze a Magyar Televízió Szabadság téri székháza előtt, ahol Cserhalmi György színművész felolvasta az előző hónapokban újjászerveződő pártok, illetve antikommunista szervezetek 12 pontba foglalt "Mit kíván a magyar nemzet? Szabad, független és demokratikus Magyarországot" című közösen jegyzett kiáltványát. A több tízezres tömeg hangos tetszésnyilvánítással fogadta a kiáltványt és szabad választásokat követelt. Amíg a Batthyány-örökmécsesnél az előző évben spontán megtartott rendszerkritikus március 15-i megemlékezést a rendőrség brutálisan szétverte, egy évvel később a posztkádári rendszernek már sem ereje, sem pedig lehetősége nem maradt az események visszafordítására.
Ezért az MSZMP Központi Bizottságán belül hangadóvá lett reformkommunisták a régi és jól bevált bolsevista trükk, " ha nem tudsz ellene tenni, állj az élére" alkalmazásával igyekeztek kézben tartani és javukra fordítani az események alakulását.
Reformkommunista puccs a magyar kommunisták legfőbb vezetője ellen
A monolit és évtizedeken át megváltoztathatatlannak látszó pártállami rendszer kulcsfigurája, Kádár János ekkorra már partvonalon kívülre került. Kádár erősen ellenezte az 1985 márciusában a Szovjetunió Kommunista Pártja élére emelt Mihail Gorbacsov pártfőtitkár veszélyesnek minősített reformjainak átvételét, mivel azok szerinte a szocialista rendszer megsemmisüléséhez fognak vezetni. (Kádár János ebben nem is tévedett.)
A hatalmi helyzetük átmentésére törekvő reformkommunista pártvezetők és a rendszer haszonélvezői, a szocialista nagyvállalati és pénzügyi körök második generációs technokratái azonban felismerték, hogy pozícióik megtartására, illetve átmentésére csak akkor lesz remény ha megszabadulnak a régi elvtársaktól, köztük élhelyen az 1956 utáni négy évtizednek, a Kádár-rendszernek nevet adó Kádár Jánostól. A pártvezetésen belüli puccsot az "öreg" és támogatói körének háta mögött szervezték meg Grósz, Pozsgay és Berecz János vezetésével. Az MSZMP Központi Bizottságának 1988. május 22-re összehívott rendkívüli ülésén Kádárt hidegzuhanyként érte a főtitkári ( korábbi nevén első titkári) pozícióból történt felmentése, amit ekkor már 32 éve töltött be.
A puccsisták a látszat fenntartása céljából az alapszabály módosításával egy direkt a leváltott főtitkárnak kreált és semmiféle hatalommal sem járó új posztot, az MSZMP elnöke címet iktatták be a párt alapszabályába, amelyre "egyhangúan" Kádár Jánost választották meg. Az ülés berekesztése után Kádár korábbi híveitől magára hagyatva, a felesége kezét fogva egyedül távozott az MSZMP KB székházából.
Kádárt a váratlan hatalomfosztás mélyen felkavarta, és ekkortól számítva indult el a gyors szellemi leépülése is.
Kádár János számára azonban nem is a politikai hatalmától történt megfosztása, hanem egykori riválisa, Nagy Imre rehabilitálása és 1989. június 16-i újratemetése jelentette a legnagyobb erkölcsi csapást, akinek törvénytelen kivégeztetésében főszerepet játszott. Az ekkorra szellemileg már teljesen leépült és súlyosan zavart Kádár számára egyszerűen felfoghatatlan volt, hogy Nagy Imre és társai újratemetésével végleg megsemmisült rendszerének legfőbb legitimációs alapja azzal, hogy az 1956-os "ellenforradalom" szabadságharccá, illetve forradalommá lett.
Mint Macbeth, a saját szellemeivel viaskodott
Kádár János még Nagy Imre és társai újratemetési ceremóniája előtt csaknem két hónappal korábban, 1989. április 12-én szólalt fel utoljára a Központi Bizottság zárt ülésén. Az ülést levezető Grósz Károly főtitkárt nagyon kínosan érintette amikor az ülésre meghívót nem kapott Kádár János hívás nélkül váratlanul megjelent a bizottsági ülésen. Senkinek sem volt mersze ahhoz, hogy az egykor korlátlan hatalommal rendelkező de immár fogatlan oroszlánként bekopogtató Kádárt felszólítsa a távozásra, illetve hogy kéretlenül megtartott beszédét megakadályozza és belé fojtsa a szót.
Az MSZMP egykori főtitkára nehezen érthető zavaros monológba kezdett. "Elnézést kérek, hogy elsőként kértem szót, mert ebből az enyém kicsit hosszabb lesz mint a szokásos. Talán rég hallottak engem, kibírják"- ezekkel a szavakkal fogott hozzá a másfél óráig tartó utolsó beszédéhez. Az önigazolásnak szánt monológból kiderült, hogy Kádár János akárcsak Shakespeare egyik királydrámájának főszereplője, Macbeth, a saját szellemeivel küszködik. A csapongó és zűrzavaros beszédből egy valami azonban határozottan kitűnt, méghozzá az, hogy Kádár valósággal beletébolyodott abba, hogy 1956, az "ellenforradalom", ami több mint három évtizedig kitartó rendszerének a legfőbb igazodási pontja, illetve a szovjet szuronyokkal támogatott legitimációs alapja volt, a szemei előtt lényegült át forradalommá. Felvetette a saját felelősségének kérdését is.
És én törvényesen nem vagyok bíróság elé állítható, mert súlyos beteg vagyok"
- vélekedett, mintegy megelőlegezve a politikai múltja miatti felelősségre vonásának reális lehetőségét.
"Önök jól tudják, hogy ez mit jelent mindazok számára, akiknek a mostani és az akkori kormány legalitása fontos. Még önök erre szavaztak még titkosan, hogy a párt legalitása fontos, mert hogyha nem ellenforradalom, hát akkor nem tudom, hogy erre ki hivatkozhat. Nem tudom, ki hivatkozhat" - fűzte hozzá.
A hosszú monológot, Kádár utolsó beszédének végét néma csend fogadta.
Senki sem akart hozzászólni az elhangzott beszédhez. "Köszönjük Kádár elvtárs!" - mindössze ennyit fűzött a leváltott főtitkár zavaros szónoklatához az utóda, az ülést levezető Grósz Károly, aki a többiekhez hasonlóan tűkön ülve várta már a beszéd végét és az "öreg" távozását. Kádár igen hosszú politikai pályafutásának ez volt a legutolsó megnyilvánulása, amolyan meghasonlott politikai sírbeszéde. Egy hónappal később, 1989 májusában megfosztották a pártelnöki címétől és központi bizottsági tagsága alól is felmentették.
Azon a napon halt meg, amikor Nagy Imrét rehabilitálták
Valószínű, az már sohasem fog kiderülni, hogy Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i, a Hősök terén százezres tömeg jelenlétében megtartott és nem kis részben Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetsége elnöke beszédének hatására békés rendszerellenes tüntetéssé váló újratemetési szertartása - amit élő egyenes adásban közvetített a televízió -, milyen emóciókat váltott ki az 1956-os forradalom eltiprásában, valamint az azt követő kegyetlen megtorlásokban és Nagy Imre kivégeztetésében főszerepet játszott, a rózsadombi villájába remeteként visszavonulva élő Kádár Jánosban.
Ami tény, hogy az újratemetés után még tovább súlyosbodott az állapota és betegágynak esett, amiből már nem kelt fel többé. A sors sajátos fintoraként Kádár János 1989. július 4-én halt meg, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság ( ma Kúria, a szerk.) külön tanácsa Nagy Imrét az összes korábbi vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, és a törvénysértőnek minősített halálos ítéletét hatályon kívül helyezte. Németh Miklós akkori miniszterelnök visszaemlékezése szerint Kádár János a halála előtti órákban papot hívott magához, Bíró Imre pasaréti plébánost. Kádár Jánost a Kerepesi úti (ma Fiumei út, a szerk.) sírtkertben álló Munkásmozgalmi Pantheon közelében temették el 1989. július 14-én hivatalos állami temetési ceremóniával. Feleségét, Kádár Jánosné Tamáska Máriát végakaratának megfelelően az 1992. március 30-án bekövetkezett halála után a férje sírjába temették.
A vörös gránitból készült egyszerű síremléket először 2000-ben érte támadás. Egy 69 éves nő zöld festékkel összemázolta a Munkásmozgalmi Pantheon falát, valamint három kommunista, köztük Kádár János síremlékét is.
Tettét azzal magyarázta, hogy a kommunisták, köztük Kádár lelkén is sok ártatlan ember halála szárad.
Hét évvel később, 2007. május 2-án hátborzongató hírről tudósított a sajtó. A Magyar Távirati Iroda közleménye szerint aznap kora hajnalban ismeretlen személyek megrongálták Kádár János síremlékét, a koporsóból pedig kiemelték a néhai főtitkár földi maradványait, köztük a koponyáját. A sírból a felesége, Tamáska Mária halotti urnája is eltűnt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője, Szentendrei Angéla az aznap megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón megerősítette a hírt, és újabb részletekkel is szolgált a morbid cselekményről.
A tájékoztatóból kiderült, hogy az ismeretlen elkövetők eltávolították a síremlék vörös gránit fedőlapját, majd körülbelül másfél méteres mélységig leásva meglékelték Kádár fémkoporsójának alsó részét. A sírrablók a mintegy 30 X 30 centiméteres nyíláson át emelték ki a néhai főtitkár csontjait és a koponyáját. A sír közelében álló Munkásmozgalmi Pantheon falára pedig fekete festékkel a Kárpátia rock-együttes "Neveket akarok hallani" című számának egyik strófáját - Gyilkos és áruló szent földben nem nyugodhat- festették fel. Kádár sírjának fedelére ugyancsak fekete festékszóró spray-el pedig ezt írták: "Gyilkosok, 56".
Skandináv neonácik, vagy fanatikus Kádár-rajongók
A nyomozás lefolytatására kijelölt V. kerületi Rendőrkapitányságon egy tíz főből álló nyomozócsoportot állítottak fel az eset kivizsgálására. Az eljárást ismeretlen tettes ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt rendelték el. Mivel a Kádár-házaspárnak nem voltak leszármazottai, illetve még élő egyenes ági rokonaik sem, ezért a kizárólag magánindítványra üldözhető kegyeletsértés miatt nem lehetett büntetőeljárást indítani. A nyomozók megállapították, hogy a sírt május másodikán éjjel egy óra után a kora hajnali órákban rabolhatták ki. Ez abból volt rekonstruálható, hogy a szolgálatos temetőőrök éjjel egykor ellenőrizték utoljára a síremlék környékét, ami akkor még érintetlen volt.
A morbid tettre csak kora reggel derült fény, amikor ismételt ellenőrzést tartottak.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy akkoriban az összesen 56 hektár kiterjedésű sírkert felügyeletét mindössze három temetőőr látta el váltásban. A meglékelt fémkoporsót a Semmelweis Egyetem Üllői úti Igazságügyi Orvostani Intézetébe szállították, szakértői vizsgálatra. Az eljárt orvosszakértők megállapították, hogy medencétől felfelé az összes nagyobb csont hiányzik, beleértve Kádár koponyáját is. A több hónapig nagy erők bevetésével lefolytatott nyomozás azonban sem az elkövetők kilétét, sem pedig az indítékát nem tudta megállapítani, ezért 2007 novemberében az eljárást megszüntették. A nyomozás eredménytelensége miatt számos összeesküvés-elmélet született a rejtélyes ügyben.
Egyesek tudni vélték, hogy Kádár maradványait egy skandináv neonáci csoport megbízásából lopták ki külföldre, mások szerint viszont itthon rejtőzhetnek Kádár János elrabolt csontjai. A Munkásmozgalmi Pantheon falára, valamint a síremlékre pingált feliratok miatt a Kádár iránt nosztalgiát érzők úgy vélték, szélsőjobboldaliak lehettek a sírrablók, mások éppen ellenkezőleg azt tartották, hogy elborult agyú fanatikus Kádár-rajongók lophatták ki morbid relikviának a csontokat, és megtévesztésként festették fel az antikommunista elkövetőkre utaló szöveget. Azt, hogy valójában kik és miért rabolták ki Kádár János sírját, lehet, hogy már sohasem fogjuk megtudni.
Amit tudni lehet Kádár János sírjának kifosztásáról:
- 2007. május 2-án hajnalban történt és mind a mai napig ismeretlen az elkövetők személye,
- a koporsóból a medencétől fölfelé az összes nagyobb csontot, közte Kádár koponyáját is kiemelték,
- a sírból kiemelték Kádár felesége, Tamáska Mária halotti urnáját is,
- sem az elkövetők személyét, sem pedig indítékát nem sikerült tisztázni.
