„Budapest forrásait senki nem vonja el jogtalanul” – mondta Szentkirályi Alexandra közösségi oldalára feltöltött videójában. A budapesti Fidesz elnöke szerint Karácsony Gergely félrevezeti a nyilvánosságot, amikor egy bírósági döntésre hivatkozva kérdőjelezi meg a szolidaritási hozzájárulás befizetésének kötelezettségét.
„Ez a döntés semmi másról nem szól, pusztán arról, hogy a befizetés módjának hogyan kell megtörténnie. Ez egy technikai dolog”
– tette hozzá.
„Semmilyen döntés nem kérdőjelezte meg azt, hogy a fővárosnak – sok más, jó gazdasági helyzetben lévő önkormányzathoz hasonlóan – támogatnia kell egy szolidaritási hozzájáruláson keresztül a nehezebb helyzetben lévő településeket. Ezt a többi önkormányzat gond nélkül megteszi anélkül, hogy csődbe menne” – fogalmazott.
Szentkirályi szerint az is rendkívül inkorrekt Karácsony részéről, hogy közben egy szót sem ejt azokról a beruházásokról, amelyek jelenleg is kormányzati forrásból valósulnak meg a fővárosban.
„Rengeteg egészségügyi fejlesztés zajlik most Budapesten, felsőoktatási intézmények újulnak meg, az Egészséges utcák program keretében pedig számos közterületet teszünk élhetőbbé”
– sorolta.
„A város tele van olyan kormányzati fejlesztésekkel, amelyekkel a kormány Budapest mellett, sőt helyett járul hozzá a főváros fejlődéséhez” – zárta gondolatait.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!