Kádár János sírbéli titkai: máig rejtély, hogy kik lopták el a néhai pártfőtitkár földi maradványait
Erre ma sincs válasz.
Erre ma sincs válasz.
A baloldali író szerint a Tisza Párt vezetője az életét kockáztatja, orvlövészek akarják megölni.
Hiába verték le az 1956-os forradalmat külső erők, a magyar nemzetet ez megerősítette és három évtized után végül sikerült kivívni azokat a célokat, amelyeket akkor elég világosan megfogalmaztak.
Emlékezésre szólított fel a nemzeti gyásznapon a DK árnyékkormányfője.
Csóti György és Pilhál György vitája az ’56-os miniszterelnök valós történelmi szerepéről és megítéléséről.
Még Brezsnyev is csettintett volna arra, ahogy Gyurcsány 2006-ban rendőrterrorral, viperával és szemkilövetéssel „ünnepelte” ’56 fél évszázados évfordulóját.
Kocsis Máté szerint a bukott kormányfő teljesen megvadult.
Ötvenhat emlékezetét nem az akkor élők igazolására kell fényben tartani – a szellemét kell a magasba emelnünk.
Hatvanöt éve, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt és mártírtársait.
Sztálin halálának kerek évfordulójára is emlékeztet a 70-es troli.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Tombol a kettős mérce.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.