Mint a kor tanúja és hiteles, ma is örök ellenzéki személyisége, Molnár Tamás, az Inconnu egyik alapítója a filmben az amerikaiak kavarásáról is beszélt:

„Akkor már lehetett tudni, hogy a kopjafák felállításából nagy balhé lesz, mert nem kértünk engedélyt senkitől, tehát az úgynevezett ellenzéktől sem, hanem elhatároztuk, hogy megcsináljuk a saját szakállunkra. Nemzetközi felhívást tettünk közzé, összejöttek az adományok és megfaragtuk az oszlopokat. Nem sejtettük, hogy az újratemetés szervezésében milyen szinten volt benne az állambiztonság, nem is foglalkoztunk vele, meg nem láttunk bele a háttérjátszmákba. Aztán megkeresett bennünket és Krassót egy Thomas Lynch nevű amerikai attasé, nyilván CIA-s, hogy álljunk el a tervünktől, hogy a saját szakállra akarunk csinálni bármit is az újratemetés kapcsán, mert minden le van zsírozva. Kölcsönös nagyhatalmi tárgyalások folynak a háttérben, és nekünk nincs jogunk, hogy megzavarjuk úgymond az ünnepséget.” 

Molnár elmondta, hogy aztán velük is dühöngve beszélt Mark Palmer nagykövet, épp úgy, mint – utóbb kiderült – a fideszesekkel.

Orbán Viktor és a Fidesz a tüntető passzivitás helyett más taktikát választott. Erről a miniszterelnök fideszes alapító társaival beszélget a közösségi médiába frissen feltöltött visszaemlékezésében, szimpatikus szerénységgel. A videóból kiderül, hogy a Fidesz-alapítók az újratemetés engedélyezése és megszervezése mögött álló hamis szándékok dacára úgy vélték: nem lehet kihagyni az első olyan szereplési lehetőséget, amelyet az akkori tömegmédia is közvetít. 

A történelmi hűség okán fontos megjegyezni, hogy a komcsik elkövettek egy másik meggondolatlanságot is. Az újratemetésen Orbán Viktor mellett a pódiumra engedték Rácz Sándort, a Munkástanácsok 1956-os hősét, aki a magyar nemzet megnyomorításáról, az elnyomásról szónokolt gyújtó hangon, a koporsóban fekvő vörös mártírok helyett a valódi forradalmárokat méltatva.

S bár húsz év kellett hozzá, végül elbukott a komcsik – és a velük összeszövetkező liberálisok – mesterterve, és Orbán Viktoré, illetve a rendszerváltóké vált valóra. 2010-re végre tényleg magunk mögött tudhattuk a diktatúra négy és az átmenet két zavaros évtizedét. Még ha miként arra öcsém, Mező Gábor újra és újra rávilágít önmagukat átmentők, kaméleonok ma is szép számmal rontják a levegőt köreinkben.

Itt térjünk vissza Schmidt Mária meglátására a nagyhatalmi mesterterv meghekkeléséről!

Bár az évfordulón minden libsi és egyéb fanyalgó elmondta, hogy nem Orbán zavarta haza a ruszkikat, és akárhogy is erőlködött, annak nem sok ráhatása volt az események folyására, de ez nem több, mint szimpla tényhajlítás és önbecsapás a részükről.

Természetesen senki nem állítja, hogy a mai miniszterelnök szava elegendő volt a reméltnél jóval radikálisabb változáshoz, ugyanakkor tény, hogy Magyarország volt a kísérleti terep, ahol 1956 öröksége, a rendszerváltó ellenzék már egy évtizede tartó, egyre bátrabb szembeszállása és persze a fiatal, pénzügyes reformkomcsik mesterkedése a spontán privatizáción, továbbá a nyugatiakkal való bizniszelésen együtt hozta el, hogy mi váltunk az első fecskévé a vasfüggöny mögött. Ám az akkori tervek és engedmények a puha átmenetről, a többlépcsős kiegyezésről szóltak, s ezt támogatta a Nyugat is.

Ez lett volna a „modellváltás” folyamata, ami ma már történészi módon is igazolt. 

Más tészta, hogy a következő két zavaros évtizedben a posztbolsevik mélyállam még fő irányítója és haszonélvezője lehetett a magyar népnek.

Apropó, lakitelkiek! 1989. nyarán még a langyos Antall-éra előtt járt az MDF, melynek fő hangadója Csurka István volt. Mint az Orbán Viktor oldalán közzétett kisriportban a miniszterelnök elmondja: az újratemetés előtt Csurka volt az, aki odacsapott az asztalra, mondván, hogy ’56-ot is a fiatalok csinálták, így nem maradhat ki a Fidesz a felszólalók sorából. A videóban Rockenbauer Zoltán Fidesz-alapító mondta el, hogy az MDF-alapító a Vasárnapi Újságban követelte, hogy Orbán álljon ott a pódiumon. 

Végül ezért is hadd hívjam fel a figyelmet a PestiSrácok és a Nemzeti Maximumért Alapítványunk kezdeményezésére: június 27-én, pénteken öt órától a rendszerváltoztatás másik ikonikus eseményének, az 1988-as nagy Erdély-tüntetésnek állítunk emléket a Szépművészeti Múzeum lépcsője előtt, amely a rendszerváltó ellenzék első olyan tömegdemonstrációja volt, amelyet már nem mert szétverni a kádári hatalom (két héttel ezelőtt még Orbánt és az SZDSZ-alapítókat együtt gumibotozták a Batthyány-örökmécsesnél). Egyben a magyar nemzet egyedülállóan bátor teljesítménye, hiszen százezer ember dacolt a Hősök terén a „Kádár-kolbászokkal”, bebizonyítva, hogy négy évtizednyi véres elnyomás sem feledtette el a magyarokkal Trianont és a nemzeti összetartozás eszményét. Most felszólal Erdély magyar hőse, Tőkés László, Máthé Áron történész és az eredeti szervezők sorából Zétényi Zsolt. S mert annak a megmozdulásnak is Csurka volt a lelke-motorja, Resetár Dániel színművész felolvassa majd az ő bátor beszédét.

Jöjjenek el minél többen az emlékgyűlésre, hogy megmutassuk: az igazság Csurka, Orbán és Schmidt Mária oldalán áll: a történelem elrendelt, sokszor rossz folyása olykor meghekkelhető.