Miközben Magyar Péternek a Székesfehérvárra összehívott, pár száz fős árnyék-Tusványoson csak az MSZP–SZDSZ-kormányzás filozófiájával áthatott brüsszelita hablatyolásra tellett, Orbán Viktor valóban értékes portékát kínált fel a választópolgároknak: a békesség, a megerősödés, a sajátos magyar út programját.

Bár Magyar Péter Fehérváron ebben az alapkérdésben igyekezett ködösíteni, a szövetségesei (köztük az egykori SZDSZ-es értelmiség és a DK színe-java) rögtön és ujjongva választ adtak: ők a brüsszeli mesterterv végrehajtását támogatják.

Tanulnunk kell a történelemből! A két világháború között a magyar út programján dolgozó népi értelmiségiek, az 1943-as szárszói találkozó elkeseredett felszólalói megpróbálták felrázni az országot, de a csapdahelyzetbe került akkori vezetőknek már nem maradt esélyük a teljes összeomlás kivédésére. 

Életbevágóan fontos, hogy a kimaradás, a sajátos magyar út hívei megmozduljanak, hogy újjászervezzük közösségeinket, határon innen és túl. Utóbbit így érzékeltette Hoppál Péter kormánybiztos a Tusványoson a Pesti­Srácoknak adott gyorselemzésében: „Fantasztikus erőforrás és óriási lehetőség, hogy az újrahonosítás és a 2010 óta végrehajtott nemzetpolitika révén Orbán Viktor egy 15 milliós kultúrnemzet vezetőjeként tárgyalhat a nemzetközi politika porondján, és védheti a magyar érdeket.”

Sajnos székely és más külhoni magyar fia­talokból egyre többször tör elő a félsz és a dacos távolságtartás abban a kérdésben, hogy ők beavatkozhatnak-e kis-Magyarország úgymond belügyeibe. Pedig 

Orbán Viktor ezt így fogalmazta meg: „Minden magyar választás a külhoni magyarok számára jelenti a legnagyobb kockázatot. Mindig két sors közül lehet választani. […] Mi azt mondjuk, hogy az államnak vannak határai, a nemzetnek nincsenek, ezért a nemzeti kormányra mindig lehet számítani, kiállunk a magyarokért, küzdeni fogunk önökért is, és azt kérem, hogy önök is álljanak ki a saját jövőjükért.” Nem kérdés, hogy minden külhoni magyar állampolgárnak ott a helye a választáson!

Szeretném úgy érteni Orbán Viktor gondolatait, hogy ez a kiállás kijár a határon túli magyarság arra érdemes vezetőinek is, így például Erdélyben megakadályozzák a harcosabb nemzeti vonal kiszorítását az ottani közéletből.

 Csakhogy egyáltalán nem mindegy, ez milyen formában történik meg. A Harcosok Klubja szükséges eszköz volt a Fideszt támogató aktivistahálózat megerősítéséhez, s jó fegyver a Soros-hálózat digitális nyomulásának semlegesítésére. Nem alkalmas ugyanakkor a politikai tértől távolabb álló nemzetiek felrázására. A digitális polgári körök ugyanakkor jó megoldást adhatnak.

„Megmaradni magyarnak, megvédeni szabadságunkat és gyarapítani az erőnket egy digitalizált világban is” – írja a hitvallásában az első DPK, amelyhez olyan hiteles személyek csatlakoztak – a miniszterelnök mellett –, mint Lánczi András, Schmidt Mária vagy éppen Nagy János, aki amellett, hogy Orbán Viktor irodáját vezeti, gyalogosan járja a „magyarföldet”, hogy minél több gondolatot és építő kritikát gyűjtsön a polgároktól.

 a Nagy János és a nagyjánosok lábában gyűlő kilométerekre, hogy a régi polgári körök mintájára tényleg olyan alulról építkező erő jöjjön létre, amely – ha olykor kritikus és úgy székelyesen, őszintén oda is böki a véleményét – a közös célunkban megingathatatlanul elkötelezett.

„Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” – József Attila szavait az alapítóknak is érdemes megszívlelniük. S ha már a magyar útról beszélünk, álljon itt végül Szabó Dezsőnek a nemzeti egység feltételeiről 1935-ben leírt gondolata: „Nem jelentheti a nemzeti egység a közéleti kritika elnyomását. Ellenkezőleg: a nemzeti egység őszinteségének, egészségének és erejének jele a szabad kritika!”

Így kell hozzáállni az újraszerveződő polgári körökhöz, az abban tevékenyen részt vevő honfitársainkhoz!