Kövér László: Ha Európa beszáll a háborúba, abból világháború lesz + videó
Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.
Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Több ezren jelentek meg a Papp László Budapest Sportarénában.

Egyre többen érkeznek a DPK-találkozó helyszínére.

A miniszterelnök politikai igazgatója a Levente Klubja nevű YouTube-csatornán a kormányellenes skandálásokról és az erőszakra való felbujtásról is elmondta a véleményét.

Egy nap alatt már 4000-en lettünk a Zebra digitális polgári körben. Vágtatunk! Holnap csatlakozz Te is! – közölte Kocsis Máté.

Több kormánytag is elárulta, melyik digitális polgári körhöz fognak csatlakozni.

A TUDATOS POLGÁR – A stratégia megszületett, de még több támogatóra és polgári körökre van szükség.

A Széchenyi-díjas filozófus, aki Orbán Viktor első digitális polgári körének (DPK) tagja lapunknak kifejtette, hogy miben látja a DPK jelentőségét.

Mindenhol ilyen közösségeket kell építenünk, így az ellenfeleink sosem tudnák hazánkat a fejlődési pályáról letéríteni – mondta a kormányfő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

Kedden hajnalban mínusz 18 fok is lehet.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

– Ha a kubai vezetés helyében lennék, aggódnék – mondta Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban.

Kiderült, mikor érkezik a Crew–11 négyfős legénysége Kalifornia partjaihoz.

A görög labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában vasárnap az AEK Athén az Arisz Szaloniki otthonában lépett pályára.

A Bundesliga 16. fordulójának zárómérkőzésén a Bayern München 8-1-re nyert a Wolfsburg ellen.

Hosszas betegség után 48 éves korában távozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.