Ha valóban sikerül rangos külföldi vendégeket megnyerni, hogy jöjjenek el az évfordulóra – Magyar a párizsi útján meghívta a francia elnököt is –, ez házigazdaként is jó bemutatkozási lehetőséget jelenthet számára. Addig azonban még számos kül- és ­Európa-politikai csatát kell megvívnia. Mindjárt e héten az Európai Tanács ülésén debütálhat Brüsszelben. A diplomácia azt diktálja, új fiú ne rontson ajtóstul a házba, csak éppen az elkerülhetetlen viták – így az EU 2028–34-es keretköltségvetéséről, amellyel kapcsolatban már nem lehet majd orbánozni – nem várnak addig, amíg a tanács junior tagja komfortosabban nem érzi magát a tapasztaltabbak körében. Az osztrák kancellárral találkozva – miközben a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés megkerülhetetlen feszültségpont a két ország között – Magyar azt mondta: „nem lesz mindenben egyetértés, de ez nem is baj”, illetve „Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak és a miniszterek tanácsának. Ez nem azt jelenti, hogy […] nem fog mindig nagyon következetesen kiállni a magyar emberek és a magyar vállalatok érdekei mellett, de azt jelenti, hogy ha valaki egy klub tagja, akkor a klub szabályait betartja és annak közös érdekeit is szem előtt tartja a magyar érdekek mellett.”

Azontúl, hogy a beígért 16,4 milliárd euróval kézben tartják Magyart, éppen ők azok, akik rossz irányba viszik Európát és vele bennünket. Ez a migrációtól kezdve Ukrajna elvakult háborús támogatásán át az elhibázott energiapolitikáig számos kérdésben megmutatkozott.

Az Európai Néppártban, a legbefolyásosabb pártcsaládban Magyar Péternek kényelmes lehetett beülnie a Fidesz akkorra már kihűlt helyére, de Friedrich Merz kancellár vagy a liberális Emmanuel Macron elnök társaságában is a képzeletbeli vonat olyan, mint a székely viccben: „– Messze van még Kolozsvár? – Most már bizony messze…” Otthon Merz és Macron is rendkívül népszerűtlen, a németek és a franciák tisztában vannak az európai fősodor vergődésével. (Macron szerencsére jövőre távozik Franciaország éléről. A franciák két forgatókönyvre is készülve mérnek a jövő évi elnökválasztás előtt: arra az esetre, ha Marine Le Pen mégis indulhat a patrióta Nemzeti Tömörülés képviseletében, illetve arra, ha Jordan Bardella száll versenybe. Jelenleg Bardella egyértelműen, míg Le Pen kevésbé, de vezet az összes lehetséges második fordulós ellenfelük előtt. Ők Orbán Viktor politikai szövetségesei; a patrióták a héten szintén egyeztetnek Brüsszelben.)

Magyar Péter elvbarátjára és támogatójára lelt Donald Tuskban, Varsóba az új magyar irányvonalnak megfelelőbb nagykövetet küld, viszont egyrészt a lengyelek jövőre új parlamentet választanak, másrészt Csehországban a patrióta Andrej Babis, Pozsonyban pedig a szuverenista Robert Fico már nem annyira tűnik Magyar emberének. Juraj Blanár meg még kevésbé. A szlovák külügyminiszter élesen visszautasította Magyar Péter Trianonnal kapcsolatos szellemeskedését. Persze a szlovákok nem mennek a szomszédba némi kisebbrendűségi érzésért, illetve – mint a Benes-dekrétumok közelmúltbéli felemlegetése ismét mutatta – magyarellenességért sem. De az ilyesmikkel azért érdemes időben tisztában lennie Magyarnak, különösen, hogy a Tisza Párt természetes pozsonyi szövetségese Fico ellenzéke.

Kérdés, mennyit ér ez a Trump-kormány asztalán az orbáni „aranykor” után, bő két évvel az amerikai elnökválasztás előtt, miközben az USA figyelme egyértelműen Európán kívülre irányul. (Kis adalék: másfél éve, David Pressman örvendetes távozása óta nincs kinevezett amerikai nagykövet Budapesten, sőt az új jelölt, Benjamin Landa szenátusi meghallgatása tapodtat sem halad.)

Moszkvával és Pekinggel a Magyar-kormány két év ellenzéki putyinozás és kínai akkugyárazás után várhatóan fokozottan óvatos lesz (ez fordítva is igaz), de egy biztos: országunknak nem érdeke, hogy eddig is jól működő gazdasági kapcsolatokat áldozzunk fel a Navalnij-emlékhelyezők, az Ukrajnába szerelmesek vagy a debreceni akkugyár apropóján ismertté lett, Brüsszelből is pénzelt, majd a vezetője révén tiszásként coming-outolt Mikepércsi Anyák örömének oltárán.