A magyarországi politikai fordulat és a kekvák felszámolása nyomán ugyanez a nemzetközi sajtó, legutóbb a Politico vagy a francia Le Monde, arról cikkezik, mi marad meg mindebből. A kérdés nagyon jó, mert mi is erre vagyunk kíváncsiak. „A leépítés útján az Orbán Viktor által finanszírozott szellemi műhelyek” – áll a francia lap címében. A riportjukat átvevő magyar sajtó rátesz erre egy-egy lapáttal. „Menekülnek Budapestről a Fideszhez köthető ultrakonzervatív hálózat külföldi tudósai” – írja egyikük. „Bealkonyodott a fideszes ideológiai hálózatnak, menekülnek Budapestről az ultrakonzervatív tudósok… Ki nyújthat segédkezet az MCC-árváknak?” – így egy másikuk.

E sorok írója nem számlaellenőr vagy költségvetési biztos, ahogyan az egyetemi világban sem tette le a névjegyét, a tanszéki demonstrátori posztnál (tényleg, van még ilyen?) nem jutott feljebb. Ezért itt csak azt állítja, amit biztosan tud, mert tény: az elmúlt években számos interjút készített elsősorban az MCC külföldi vendégeivel, illetve négy éven át felügyelte a közmédia Világ című magazinjának műsorátvevőjeként az MCC-ben és a ­Danube Institute-ban készülteket. A vendégek magyarul megjelent könyvei apropóján is születtek interjúk, recenziók. Mindezeket az elsősorban, bár nem kizárólag az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Németországból érkező vendégeket, valamint gondolataikat is többségükben rendkívül érdekesnek, ismereteinket gazdagítónak, látókörünket szélesítőnek találta, bízva abban, hogy osztják ezt a Magyar Nemzet olvasói és a közmédia nézői is. Ne álljon itt hosszú névsorolvasás, de három példa igen, három országból. Peter Boghossian amerikai filozófiatanárt a woke baloldali ideológia képviselői űzték el az oregoni Portlandi Egyetemről és az MCC fogadta be. – Hihetetlen rendszer alakult ki az amerikai felsőoktatásban, a félelem kultúrája. Elhallgattatnak, nácinak, rasszistának neveznek
– mondta a lapunknak adott interjúban. Robin Harris, Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök – a konzervatív politika szellemében ma is tovább élő legendája – munkatársa, majd életrajzírója a Vaslady halálának századik évfordulójára, a Danube Insti­tute vendégeként osztotta meg velünk a gondolatait. Az MCC médiakonferenciáján Ralf Schulert, az egyik legismertebb német újságírót kérdezhettük, aki a szivárványos mozgalom miatt szakított lapjával és kiadójával, az Axel Springerrel. „LMBTQ-idiótákkal nem menetelek” – ez volt interjúnk címe, Schuler pedig azt mondta: „a baloldaliak a kreatív szakmákban mind túlreprezentáltak, ami ahhoz vezet, hogy egyre több német fordul el a demokráciától, mert nem hisz a rendszerben. Ez veszélyes dolog, ezért is olyan fontos a szólásszabadság.” Hosszasan lehetne folytatni a sort. Nem arról van szó, hogy a nyugatiakat majmoltuk volna (például Schuler amúgy is keletnémet). Az egyetemi kekvák sorába tartozó, a Miskolci Egyetem égisze alatt, de budapesti székhellyel működő Közép-euró­pai Akadémia – nem tévesztendő össze a Soros-féle Közép-európai Egyetemmel –, valamint a Mádl Ferenc (!) Összehasonlító Jogi Intézet jóvoltából horvát és lengyel jogtudósokkal találkozhattunk.

Békés Márton eszmetörténész szigorúan ír egy Facebook-bejegyzésében erről az intellektuális turizmusról: szerinte a székhelyüket most máshová tevők „többnyire harmadvonalhoz tartozó csalódott angolszász liberális publicisták, úgynevezett egyetemi emberek és más effélék voltak”, és hozzáteszi: „tisztelet a kivételnek, persze, de azért mégis tegyünk valamit tisztába: magyar jobboldalt csak magyar jobboldaliakkal lehet építeni. A külföldi minta, idegenből érkező tudás, kívülről behozott elmélet és személyzet csak másodlagos jelentőségű lehet és soha nem állhat a magyar gondolat és a magyar alkotók elé.” Ez az ő szakmája, szíve joga, hogy így lássa. Lapunk Lugas melléklete rendszeres szerzőjének utolsó mondatával egyetértve, a többit vitatva e sorok írója – noha egy Schmitt Jenő Henrikről írt beadandó egyetemi dolgozatnál többet nem tett hozzá a magyar gondolathoz – mégiscsak úgy véli: ahogy a konferenciák tudományos kapcsolatépítésre is valók, nem csak arra, hogy előadók ilyen-olyan angolsággal és beszédtechnikával felolvassák a dolgozatukat, a főbb társadalomtudományi műveket pedig nem azért kell lefordítani, mintha kutatóink nem olvasnának angolul, hanem azért, hogy a leírtakról magyar nyelven egyáltalán beszélni tudjunk, úgy a nálunk az elmúlt években látott szellemi körforgásnak is bőven meglehetett a maga haszna. Az egész jobboldali tábor érdeke, hogy a kekvák végórája ne jelenthesse a magyar konzervatívokat inspiráló szellemi közeg felszámolását.